Super Bowl: elmaradt a címvédés, Brady és Gronkowski újra a csúcson

Rob Gronkowski, Tampa Bay Buccaneers
Tampa Bay Buccaneers / Twitter

Harmadház, azaz 22 ezer néző előtt rendezték meg az LV. Super Bowlt, az amerikaifoci-liga nagydöntőjét vasárnapról hétfőre virradó éjjel. A kevés néző oka természetesen nem az érdektelenség, hanem az egészségügyi előírások. Hét és fél ezer jegyet egészségügyi dolgozóknak osztottak ki. A teltház már csak azért is biztos lett volna (nem mintha a korábbi döntőkre nem fogyott volna el minden jegy jó előre), mert a nagy legenda, a New England Patriotscal hat bajnoki gyűrűig jutó 43 éves Tom Brady ezúttal a Tampa Bay Buccaneersszel jutott a fináléba, ahol a nem ok nélkül hatalmas tehetségnek nevezett 25 éves Patrick Mahomes által vezetett tavalyi bajnok, a Kansas City Chiefs volt az ellenfele. Így

először fordult elő, hogy egy NFL-csapat hazai pályán játszhat nagydöntőt,

egyúttal máris egy újabb rekordot feljegyezhettünk:

a két irányító között ekkora korkülönbség még sosem volt a Super Bowlok során.

Koronavírus ide, korlátozások oda, a rendezők azért idén is megadták a módját, a szokásos show-műsorokat most is megkapta a 22 ezer helyi és a több száz millió tévé előtt ülő néző. Az America the Beautiful című hazafias dalt H.E.R. adta elő, míg a himnuszt – először a Super Bowlok történetében – duettben énekelték: Eric Church countryénekes és Jazmine Sullivan rythm&blues-énekes volt a két előadó. A félidőben az elmaradhatatlan félidei show-t a kanadai the Weeknd eladásában láthattuk. (A Raymond James Stadion küzdőterére a korábbiaktól eltérően most nem engedték be az előadó rajongóit.)

A meccs felvezetésének része a pénzfeldobás szertartása is, a szervezők ezt a megtiszteltetést is egy egészségügyi dolgozónak, Suzie Dorner intenzív osztályon dolgozó nővérnek adták oda.

Már-már klisészámba megy, hogy teljesen mindegy, miket játszott a két csapat az egész szezonban, a Super Bowlt a védelmek döntik el. Ennek megfelelően az első negyed óvatos puhatolózással és jó védekezésekkel indult, a játékrész első felében pont sem született. A pontcsendet a Kansas törte meg, akik Harrison Butker 49 yardos mezőnygólja révén jutottak vezetéshez (3-0). A Tampa ezt követően bátrabb játékra kapcsolt, a play action fake-ekkel Tom Brady lehetőséget kapott kedvenc középhosszú passzos játékára, amit Leonard Fournette futójátékával kombináltak. Így azután a támadás végén olyan történt, ami Bradyvel még soha: egy Super Bowl első negyedében touchdownt passzolt, mégpedig korább Patriots-beli jó barátjának, Rob Gronkowskinak (3-7). A duó ezzel egy újabb NFL-rekordot állított fel: a rájátszások során Brady tizenharmadik touchdownpasszát adta „Gronknak”.

A Buccaneers nem állt le, és a második negyedben is közel kerültek a célterülethez, de egy yardról nem sikerült bevinni a tojáslabdát a célterületen belülre, illetve ekkro még a Törzsfőnökök védelme teljesített nagyszerűen.

A Kansas megzavarodott, nem tudott előrébb jutni, és még fölösleges szabálytalanságokkal is segítették Bradyéket. Ennek eredménye lett, hogy a második negyed közepén Brady 17 yardról újabb passzt adott Gronkowskinak a végzónába (3-14).

A félidő végén a Chiefs eljutott a red zone-ig, de a Buccaneers védelme remekelt, így a Kansas Butker révén ismét csak mezőnygólig jutott (6-14).

A hátralevő egy percet általában ki szokták térdelgetni a csapatok. De nem Tom Brady! A legenda villámgyorsan végigvitte csapatát a pályán, és – hasonlóan a konderenciadöntőhöz – 6 másodperccel a félidő vége előtt touchdownpasszt adott, ezúttal Antonio Brownnak (6-21).

A második félidő egy ígéretes Kansas-támadással indult, de a Tampa védelme ismét jól teljesített, a Törzsfőnökök Butker révén ismét csak egy 52 yardos mezőnygólig jutottak (9-21). Az ellentámadással megint nem tudott mit kezdeni a Chiefs védelme: Leonard Fournette futásai után először Brady passzolt a félpályáig nagyszerűen Gronkowskinak, majd a drive-ot Fournette fejezte be egy 27 yardos futott touchdownnal (9-28).

A teljesen megzavarodott Kansas mélyrepülése ezután is folytatódott: Mahomesra nyomást helyezett a Tampa védőfala (különösen Shaquil Barrett), a fiatal irányító pedig emiatt el is adta a labdát.

Az ellentámadásnál megint ment előre a Tampa, de egy kicsit el is kezdték könnyelműen venni a játékot, így ekkor csak Ryan Succop 52 yardos mezőnygólja ért három pontot a Martalócoknak (9-31). A negyedik negyed egy ígéretes Kansas-támadással indult, de a támadófal nem tudta megfelelően védeni az irányítót, és bár Mahomes a legkiszorítottabb helyzetből is képes volt pontos passzokat adni, azokat társai rendre elejtették, illetve a Tampa védői pompás védekezéssel semlegesítették.

A 22 pontos előny birtokában Bradyék konzervatív futójátékra váltottak, hogy minél jobban öljék az időt, így a két futó, Ronald Jones és Leonard Fournette yardokat, így first downokat is gyűjtve egyre jobban fogyasztották a Kansas számára drága időt.

Öt perccel a vége előtt a Kansas támadása közben egy pályára befutó néző borzolta még a kedélyeket, ezt követően pedig csak az volt a kérdés, megszerzi-e a Chiefs a „becsülettouchdownt”. Nos, szegény embert az ág is húzza, másfél perccel a vége előtt Mahomes passza felpattant, és a disznóbőr a Tampa védőinek kezébe pattant.

Összességében azt láthattuk, a Tampa Bay védelme összehasonlíthatatlanul jobb volt, mint a Kansasé. Előbbiek folyamatosan nyomás alatt tartották Mahomest, levették a pályáról a liga egyik legjobb elkapóját, Tyreek Hillt, a ligaelső tight endet, Travis Kelcet is csak a pályaközepén engedték ficánkolni, és az újonc futó, Clyde Edwards-Helaire sem tudott sokat hozzátenni a játékhoz. Utóbbiak viszont csak egyszer tudták sackelni Bradyt, Fournette-et nem tudták megállítani, a sérülései után visszavonult, majd Brady mellé visszatért Gronkowskit sem tudták tartani.

Brady hetedik bajnoki gyűrűjét gyűjtötte be, amivel egymaga többet nyert, mint az NFL történetének bármelyik csapata, és nem meglepő, hogy ötödjére is megválasztották a Super Bowl legértékesebb játékosának (MVP), és a díjátadó során azt ígérte:

Visszatérünk!

Azaz a GOAT-nak (a kecske angol megfelelője, de a Greatest of All Time-nak, azaz a minden idők legjobbjának is rövidítése) esze ágában sincs visszavonulnia. A Tampa Bay Buccaneers pedig a 2002-es szezon után másodszor hódította el a Vince Lombardy-trófeát.