Nocsak: március 16-tól részlegesen nyithatnak a budapesti gyógyfürdők

Nocsak: március 16-tól részlegesen nyithatnak a budapesti gyógyfürdők

Több mint 200 dolgozóját oltatta be február 19-én a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt., hogy a hozzájuk tartozó fürdőkben újra megnyithassák a gyógyászati egységeket - írja cikkében a Telex.

Szűts Ildikó, a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. vezérigazgatója a portálnak küldött levelében közölte, a társaság korábban a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) hivatalos állásfoglalását is kérte arról, hogy dolgozói az oltás tekintetében elsőbbséget élveznek-e”. Mint írja, 

„Az NNK hivatalos válasza megerősítette Társaságunk álláspontját, miszerint a Társaságunk kezelésében lévő gyógyfürdők egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító működési engedéllyel rendelkeznek, s tevékenységük egészségügyi tevékenységnek minősül és valamennyi, a Társasággal munkaviszonyban álló dolgozó egészségügyben dolgozónak tekintendő.”

A BGYH vezetője kiemelte, annak a kockázatát, hogy vendég vendéget fertőzzön meg úgy csökkentik, hogy időpontot kell foglalni, a fürdőkben folyamatosan fertőtlenítenek, és várhatóan követik majd az osztrák példát, ahol már a beérkező vendégeket is tesztelik.

Mint ismert, tavaly november 11-én a szigorú intézkedések nyomán a gyógyfürdőknek is be kellett zárniuk. A fürdőkben jelenleg járóbeteg szakellátás sem folyik, mivel az NNK szerint az üzemeltető feladata és felelőssége, hogy csak egészséges munkavállaló fogadja a vendégeket.

A tervek szerint azonban a fürdőkben március 16-tól nyitják meg a gyógyászati egységeket, hogy „a rendeletben engedélyezett kezeléseket” újra igénybe lehessen venni.