Hitről, tudományról és társadalomról beszélgetett egy bíboros, egy református püspök, egy rabbi és egy tudós

Vizi E. Szilveszter, Erdő Péter, Balog Zoltán, Köves Slomó
NEK

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus tiszteletére összeállított Hit, tudomány, társadalom című kötet megjelenése alkalmából Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, Balog Zoltán református püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke, Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija és Vizi E. Szilveszter agykutató, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke ült le a Kossuth Rádió mikrofonja elé.

A tudományos élet hazai- és külföldi kiválóságai a pandémia miatt tolódó eucharisztikus kongresszus miatt írásban küldték meg gondolataikat hitről, tudományról és ezek társadalmi hatásairól, amelyből egy könyv született Hit, tudomány, társadalom címmel. A kötetről beszélgetett a négy vallási vezető és a tudós. 

Az emberek, ha sorscsapással találkoznak, megfogalmazzák a kérdést: miért engedi a „jóisten”, hogy rossz dolgok történjenek? Milyennek gondoljuk őt? Balog Zoltán református püspök a kötet egyik szerzője a következőt írta tanulmányában: „A transzcendens szó elemi jelentése az érzékelhető világon túli világ – valami, ami nem mi vagyunk. A legtöbben – különösen a zsidó-keresztény kultúrkörben – úgy képzelik el Istent, mint aki a felhők fölött trónol, szakálla egyre hosszabb és fehérebb, és ma már egyre kevésbé tudja az emberek sorsát irányítani.”

Hol van és hogyan képzelik el Istent?

– indított a beszélgetést Pásztor Zoltán, a Kossuth Rádió riportere.

„A természet örök könyvét forgatni ne szünjél: Benne az istennek képe leírva vagyon.” – idézte válaszában Vörösmarty Mihály gondolatát Erdő Péter. A bíboros, prímás hozzáfűzte, hogy számára sokáig istenélmény volt az is, amikor a tengerparton ült és a vizet nézte. Ott és amikor nem látható az emberi alkotás a természetben – vélekedett –, számára megtapasztalható vált az a harmónia, az az erő, ami kifejezi isten jóságát és mindenhatóságát. 

Vizi E. Szilveszter agykutató ugyancsak egy költőt, József Attilát idézte, hogy megjelenítse istenképét: isten minden dologban tetten érhető. Megjegyezte, a természettudós számára is ez a nagy meglepetés. Minél jobban elmélyed egy kutató a környezetének, a teremtett világnak a tanulmányozásában, annál inkább észreveszi, realizálja, annak fantasztikus rendezettségét.

Balog Zoltán mély, vallásos neveltetése révén az anyatejjel együtt szívta magába – mint fogalmazott –, hogy az Istennel lehet beszélni: ő személy, ő személyes.

Megszólítható az imádságban, kérdezhetünk tőle és a Biblián keresztül szólni fog, megköszönhetünk neki dolgokat, kérhetünk tőle.

A református püspök elmesélte azt is, hogy kamaszkorában volt egy időszak, amikor azt mondta, hogy szabadságra menne a jóistentől, kipróbálná mindazt, amit nem illik, de jól esne. Ez mégsem jelentett egy ateista korszakot az életében, hanem annyi volt – jegyezte meg – „hagyjon békén!” Milyen jó, hogy nem tette! – fűzte hozzá.

Nekem olyan korszakom volt 12 évesen, hogy: „Na jó, hagyjuk ezt az ateizmust!

– idézte fel saját életének ezt a fejezetét Köves Slomó. A rabbi kifejezetten ateista neveltetést kapott. Gyermekkorától központi kérdésként tekint arra, amiről a Hit, tudomány, társadalom című kötetben is írt, hogyan lehet istent a legjobban megközelíteni? Lehetséges ez racionális módon vagy a személyes istenélmény ebben a meghatározó? A rabbi tudománytörténeti példán át rávilágított arra, a görög filozófusok is eljutottak oda racionálisan, hogy van egy felsőbb erő, egy örök mozgató, hiszen lehetetlen, hogy egy ilyen komplex létezés önmagától legyen. Miben hozott ehhez képest újdonságot a Bibilia? – folytatta gondolatmenetét Köves Slomó. Úgy vélte, abban, hogy a Biblia a személyes szálat jelenti, azt, hogy Isten megszólal és megszólítja az embert és erkölcsi elvárásokat támaszt irányába. Jelzi, hogy mindenkinek van személyes szerepe, jelentősége ebben a hatalmas rendszerben.

A hit és a tudomány viszonya régóta foglalkoztatja a gondolkodó embert. Erdő Péter felidézte azt az időszakot, amikor rögtön a rendszerváltáskor elindították a katolikus egyetem létrehozását. Számos külföldön élő magyar tudóssal beszélgettek erről a kérdésről. Felidézte, Lámfalussy Sándor közgazdász is e körbe tartozott, aki felvetette, hogy jó egyházi gimnáziumok kellenek, de miért akarnak egyetemet is? Voltak olyan évtizedek, amikor a vallást butaságnak, a tudománnyal ellenkezőnek bélyegezték. Másrészről az egyháznak sem volt érintkezése a profán tudományok világával. Közben meggyőződéssel állítjuk, hogy a valóság az egy. Ugyanazt igyekszik tehát a kutató is minden képességével megközelíteni a maga szempontjai szerint, mint a hívő hite által. A bíboros így fogalmazott:

A hitnek világosságánál művelt tudomány egy nagyon különleges érték, mert egységbe fogja a világunkat.

A hit és tudomány kapcsolatára Vizi E. Szilveszter a Tízparancsolatból hét kiemelésével világított rá, azokat hozta példaként, amelyek a társadalomban a kis- és nagyobb közösségek egymással való kapcsolatát jelenítik meg. Rámutatott, ezekben az emberi gondolkodás fejlődésének eredményeképpen, akarva-akaratlanul is, de megjelenik a tudomány, mint alkotó, a világot megváltoztató erő, ami befolyásolja az egyént. Úgy vélte,

a tudós is eljuthat oda, hogy felismeri: a világban van egy fantasztikus rendezettség, ami maga az Isten.

Balog Zoltán püspök Canterbury Anzelmet idézte a kérdés kapcsán: „A hit keresi az értelmet.” Hozzáfűzte, hogy a hit megértésre törekszik. Rávilágított arra, ha megnézzük a zsidó-keresztény gondolkodás történetét

az a hit, amely elzárkózott az autonóm megismerés vágyától, abból vak hit lett és nem tett jót az emberi közösségnek. A folyamat fordítva is igaz

– figyelmeztetett a püspök:

ma inkább ennek a veszélye leselkedik ránk, hogy az a tudomány, amely úgy gondolja, hogy a hit az nem más, mint hiszékenység.

Hozzáfűzte, hogy azokon a szent nyelveken, amelyen a Bibliát írták, a hit szó jelentése közel áll a bizalomhoz. A tudománynak is szüksége van a bizalomra – vélekedett –, amelyből alázat és felelősség következik. Balog Zoltán hozzáfűzte: „Az a fajta bizalom, amit hitnek nevezek vagy az a fajta hit, amelyet bizalomnak nevezek, arra kötelez, hogy ne valamiféle határtalan gőggel gondoljam, miután én tudós vagyok, hogy én vagyok arra hivatva, hogy uraljam ezt a világot.”

Köves Slomó egy Arisztotelészhez kötődő anekdotát idézett fel. A nagy elmét egyszer kéjnők társaságában találták. Megkérdezték, hogy egy hozzá hasonló gondolkodó miért cselekedett így, erre ő azt mondta: „Most nem vagyok Arisztotelész”. A rabbi szerint ez kifejezi azt a kettősséget, hogy egy dolognak tekintette a tudományt, egy másiknak azt, hogy a gyakorlatban mit tesz és mit nem. Köves Slomó a példa kapcsán arra figyelmeztetett, hogy a hit nem létezik tudomány nélkül és a tudomány sem hit nélkül. Köves úgy véli,

manapság elhitettük magunkkal, egyfajta „hitként”, hogy a tudomány pótolni tudja a hitet. Köves Slomó hozzátette, egy teljes emberi lét mindkettőt igényli.

Vizi E. Szilveszter Szent II. János Pál pápa Fides et ratio című enciklikáját hozta fel példaként, amely

egyértelművé teszi, hogy az igazság megtalálásának útjához két segítség van: az ész és a hit.

Mi az igazság? – fűzte tovább a gondolatmenetet Erdő Péter. A bíboros úgy látja, erre törekszik mind a hit és mind a tudomány is. Megemlítette, hogy sokat foglalkozott ezzel a témakörrel Jáki Szaniszló bencés szerzetes is, akinek több tanulmányt szenteltek a most megjelent kötetben. Jáki téma iránti alázatát jól jellemezte, hogy Amerikában elvégezte a kísérleti fizika szakot és együtt dolgozott a Nobel-díjas atomfizikussal, Hessel. Jáki a hit kérdését a tudomány felől próbálta megközelíteni ezáltal új dimenzióba helyezte ezt az egész kérdéskört.

Vizi E. Szilveszter személyesen is ismerte a tudós szerzetest, aki a mérhető mellett felhívta a figyelmet a mérhetetlennek a fontosságára, munkássága tekinthető a már említett pápai enciklika előfutárának.

Jáki számos írásában bírálta azt a szemléletet, ha valaki a világ megismerését, értelmezését csak és kizárólag a hit vagy éppen csak a tudomány útján kísérli meg.

Érdekes fejezete volt a beszélgetésnek, az a kérdés, hogy értelmezhető-e szó szerint a Biblia? Köves Slomó szerint alapvetően ott van félreértés, hogy ha valaki tudósként, tudományos leíró szövegként olvassa és értelmezi a Bibliát és nem olyan elbeszélésként, amelyek az ember és ember, ember és Isten közötti működés szabályaira vonatkozóan meséli el a történetet. Példaként egy gázolás esetét hozta, amelyet elmondhatunk tudományos szempontok szerint, kihangsúlyozva, számszerűsítve a gázoló vérében lévő alkohol szintjét, a sebességet, amellyel a jármű haladt. De ugyanez az eset megközelíthető lelki oldalról is, mi vezetett oda, hogy ittasan üljön autóba a balesetet okozó sofőr, ki volt, akit elütött, milyen életszakaszt szakított meg az eset.

Ugyanazt a történetet halljuk más megközelítésben, más hangsúlyokkal.

Amikor a Biblia a Teremtés történetét mondja el – folytatta gondolatmenetét a rabbi – nem azon van a fókusz, hogy az események hat nap vagy 6 milliárd év alatt történtek, hanem azon, mi a mondanivalója számomra, a személyes életemre milyen hatással van.

Köves Slomó szerint ha arról szól a diskurzus, hogy szó szerint vagy nem úgy kell értelmezni a bibliai történeteket, akkor olyasmit teszünk, mintha az érzelmet távcsővel szeretnénk meglátni.

Balog Zoltán szerint bibliakritika, azaz a Szentírás irodalmi, természettudományos és egyéb szempontú értelmezése kapcsán érdemes inkább azt felismerni, hogy a tudomány a „hogyan?” kérdésére keresi a választ, de arra nem ad választ, hogy mi célból. Erre ugyanis szerinte a hit felel.

A beszélgetés záró szakaszában felmerült a kérdés: vajon a járvány Isten büntetése? Ha a XIV. században élnénk, hogyan viszonyulna ehhez az egyház?

Erdő Péter ismertette, gazdag irodalma van a középkorban tomboló járványoknak, részben isteni büntetést láttak a történésekben.

A kollektív bűnösség, a megújulás lehetősége mindenképpen benne volt az értelmezésekben.

A bíboros hozzátette azt is, hogy a középkori ember tanulni akart ezekből az eseményekből. Járványkönyvek születtek, amelyekben gyűjtötték a tapasztalatokat: hol, hogyan terjedt a járvány. Megörökítették a korabeli könyvek a társadalom reakcióját is, a pszichológiai hatásokat, a felelősök keresését. Ez volt az egyik vonulata a történéseknek, a másik viszont azt emelte ki, hogy a gondviselő Isten kezében vagyunk – emlékeztetett a bíboros. Kiemelte, fontos a rendszeres ima a gyógyulásért, a járvány elmúlásáért. Mindez egészen a XX. századig benne volt a katolikus litániákban: a dögvésztől, járványtól, égi háborútól való szabadulás kérése.

A zsidó hagyományban ez a mostani a húsvét és pünkösd közötti hét hét egy gyászidőszak – mondta el Köves Slomó. Annak állít emléket, hogy a Talmud szerint a Kr. u. I. században élt Rabbi Akiva 24 ezer tanítványa pár hét alatt meghalt. Egy járvány miatt, amely azért pusztított közöttük, mert nem tartották be mesterük utasításai alapján a Tóra legfontosabb tanítását, a felebaráti szeretet. Kétségtelen, hogy a járványoknak vannak természettudományos, de lelki okai is – hangsúlyozta Köves Slomó, hozzátéve: a rabbik feladata, ez utóbbi kezelése.

A bábeli torony bibliai története kapcsán írt a járványról és annak tanulságairól tanulmányt a kötetbe Balog Zoltán. A református püspök úgy fogalmazott, ha az elmúlt egy év eseményeiből annyit szűrünk le, hogy térjünk vissza a régi életünkhöz – amit a politikusok a maguk szempontjából érhető módon hangsúlyoznak –, akkor nagyon nagy a baj. Abban bízik, hogy

a gondolkodó hívek kisebbsége úgy gondolja majd, hogy amivel itt találkoztunk az az „isteni pedagógia”, ebből tanulnunk kell.

A Bábel tornyára is így tekint a püspök azzal, hogy isten összezavarta a menny felé törekvő emberek nyelvét, így egy nagyobb bajtól óvta, vagyis megmentette őket.

Bábel és a járvány közötti párhuzam, hogy mindkettő globális hatású.

Balog Zoltán aláhúzta:

Azt a figyelmeztetést látom, hogy az ember nem tartotta tiszteletben a teremtési rend által kijelölt határokat. Gyógyító ítélet ez, isteni figyelmeztetés, segítség, hogy álljunk meg, nézzük meg a határainkat!

Erdő Péter arra hívta fel a figyelmet, hogy a nagy járványok kultúrtörténeti vízválasztók is voltak. Az 1348-50-es pestisjárvány a virágzó és a kései középkort határolta el. A bíboros szerint ezek a mérföldkövek nem abból keletkeztek, hogy az emberek levonták a tanulságot, hanem megváltozott a helyzet, ami sok látható és azonnal nem látható következménnyel járt. Erdő Péter most is hasonlóra számít. A járványhelyzet szerinte értékelésre tanít. Kiderült, hogy mi értékes, alapvető az emberek számára. A vallás létkérdés? – ez a vita például lezajlott Olaszországban a templomok bezárása kapcsán. Erdő szerint ez az időszak lehetőséget teremt például annak a felülvizsgálatára is, hogy biztosan szükséges-e a globalizált világban költséges, környezetterhelő utazásokat bonyolítani, vagy megtarthatóak-e a most használt videókonferenciák bizonyos esetekben?

Vizi E. Szilveszter egy „antiBábel” reakcióban bízik:

a járvány megtaníthat arra a közös, láthatatlan ellenség kapcsán, hogy együtt cselekedjenek az emberek a globális közös jóért.

Hasonlóan vélekedett Balog Zoltán is, aki ebben a közös küzdelemben azt reméli, hogy sokan felfedezik a hit erejét.

Köves Slomó a láthatatlan veszély kapcsán a kiszolgáltatottságra és a hamis biztonságérzetre helyezte a hangsúlyt. Úgy vélte, a legfontosabbnak tartott biztonságot saját magunk akartuk megteremteni. Az emberiség ismét elbízta magát, mint a bábeli torony építői. Falakat húzunk, amelyek végesek, miközben az igazi biztonságot a transzcendens végtelen tudja megadni – mondta a zsidó vallási vezető.