Felmérés: A belügyi és rendvédelmi dolgozók 70 százaléka fontolgatja a pályaelhagyást

rendőrség
pixabay.com

A belügyi és rendvédelmi dolgozók 70 százaléka fontolgatja, hogy pályát módosít – derült ki abból a Magyar Hang birtokába került reprezentatív felmérésből, amelyet a Belügyi Érdekegyeztető Tanács munkavállalóit képviselő szakszervezetek megbízásából készítettek.

Több ezren töltötték ki a szóban forgó felmérés kérdőívét, köztük rendőrök, a civil állomány tagjai, büntetés-végrehajtási dolgozók, valamint tűzoltók is. Túlnyomó részük, azaz 91 százalékuk a hivatalos állomány tagja, s emellett több mint egy évtizede teljesít szolgálatot. A kitöltők egyharmada pedig már több mint 20 éve.

A válaszadók döntő többsége a korkedvezményes nyugdíj visszavezetését, valamint a fizetések emelését tartanák a legsürgetőbb feladatnak, de az igények között sokan említették a szociális juttatások, valamint a kiégést okozó körülmények rendezését is.

A korkedvezményes nyugdíj újbóli bevezetését például a 98 százalékuk támogatná.

Azaz még a fiatal munkavállalók is számítanának erre a lehetőségre.

A felmérés szerint a rendvédelmi dolgozók mindössze 2,3 százaléka gondolja úgy, megkapja mindazt, ami jár neki a munkájáért, a családjától távol töltött időért, valamint a fokozott mentális és fizikai igénybevételért. Mindez hatásosan szemlélteti az elégedetlenség mértékét körükben.

Ezen felül a döntéshozók osztályzatának átlaga a rendvédelmi dolgozók értékelése szerint 1,47, vagyis nem éri el a megfelelőt.

A lap információi szerint a Belügyi Érdekegyeztető Tanács a felmérést egy levéllel együtt eljuttatta Pintér Sándor belügyminiszterhez is.

Legolvasottabb híreink