A kormány idén már aligha ad béremelést az állami cégek dolgozóinak a szakszervezetek szerint

A kormány idén már aligha ad béremelést az állami cégek dolgozóinak a szakszervezetek szerint

Lassan fél éve várnak béremelési ajánlatra az állami közszolgáltató cégek dolgozói, de a kormány halogatja a döntést – írja a Népszava

Az ágazat szakszervezeteinek határozatlansága még Kordás Lászlót, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnökét is meglepte: a Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fórumának (KVKF) keddi ülése után lehangoltan jegyezte meg, hogy az érdekvédők csak helyben, a cégeknél tudnak fellépni a felháborító kormányzati hozzáállással szemben, a konföderációk nem tehetnek semmit.

A tíz nappal ezelőtt még dühösen beharangozott, kollektív munkaügyi vitát kezdeményező, minden szakszervezet vezetője által aláírt papír azonban annak ellenére a borítékban maradt tegnap, hogy az ülésen Fónagy János államtitkár mindössze arra adta ki az engedélyt a vállalatvezetőknek, hogy leülhetnek tárgyalni a munkavállalók érdekvédőivel, de konkrét ajánlat nem hangzott el – emlékeztet a lap, hozzáfűzve, hogy

az eddig tapasztalható várakoztatáshoz képest ezt is előrelépésként lehet értékelni.

Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke elmozdulást lát abban is, hogy a kormány most először üzente meg határozottan: többéves megállapodásban szeretne gondolkodni. Ugyanakkor kiemelte, addig tart a türelem, amíg esély van egy megállapodás elérésére, és ma reggel tárgyalnak a MÁV-Volán csoportnál, az energia szektorban 27-én kezdődik el az egyeztetés, a Magyar Posta vezérigazgatója pedig jövő hétfőre hívta bértárgyalásra az érdekvédőket. 

Hozzátette azt is, hogy a vízügyeseknél még kitűzött időpont sincs a bértárgyalás megkezdésére.

Tóth Zsuzsanna, a Postás Szakszervezet elnöke a következővel indokolta a lapnak, hogy egyelőre miért nem mondanak le eredeti követelésükről: A MÁV-nál 6 százalékos alapbéremelésben és plusz juttatásokban gondolkodnak, a buszvezetőknél és a postások körében van 10 százalékos bérfejlesztési igény is, mert nagyok a területi különbségek, illetve nagy a lemaradásuk az ágazat többi cégéhez képest.

Azaz a szakszervezetek álláspontja egységet mutat abban, hogy 2021 nem múlhat el bérfejlesztés nélkül, de még az egy vállalaton belül működő érdekvédelmi csoportok sem egyforma elvárásokat fogalmaznak meg.

Orbán Viktor múlt pénteki rádiónyilatkozatában úgy fogalmazott: 

"az állami cégek béreiben nekünk is 2022-re nézve hamarosan döntéseket kell hoznunk".

Ez a félmondata Halasi Zoltán, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) vezetője szerint azt üzeni, hogy

idei béremelésben nem is gondolkodik a miniszterelnök.

Így valamennyi érdekvédő azt tartja a legvalószínűbbnek, hogy az év vége felé megemelik valamelyik juttatás, például a SZÉP kártya keretét és januártól – még a választás előtt – adnak béremelést az állami közszolgáltatásokban dolgozó 150 ezer embernek.