Októberben búcsúztatják az élsporttól Cseh Lászlót

Októberben búcsúztatják az élsporttól Cseh Lászlót

A Magyar Úszó Szövetség elnöke, Wladár Sándor arról beszélt az InfoRádiónak, hogy Cseh Lászlót az októberi, budapesti világkupán búcsúztatják az élsporttól.

2021. július 30. arról nevezetes, hogy Cseh László utoljára ugrott versenymedencébe – fogalmazott az InfoRádiónak Wladár Sándor. Az úszószövetség elnöke élő legendának nevezte a magyar sportolót, aki nemcsak, hogy kivívta magának a tokiói indulás jogát, egészen a döntőig jutott, ahol egy kemény harcot követően a hetedik helyet is behúzta.

Hozzátette Wladár, hogy

Cseh László az egyetemes magyar úszósport egy kitörölhetetlen alakja, aki

– felsorolhatatlanul sok sikerrel a háta mögött – a sportág eddig 110 éves történetében egy komplett fejezetet érdemel.

"Sportemberi nagyságát tükrözi, hogy még az országos bajnokságon kérdés volt, hogy ki tudja-e vívni a kvalifikációt, majd az Európa-bajnokságon megmutatta, hogy igenis, ott a helye csapatban, és végül Tokióban is kiválóan szerepelt"

-  tette hozzá a szakember.

Az elnök úgy meg van róla győződve, hogy ha nem Michael Phelps a pályatársa, akkor többszörös olimpiai bajnok lenne, habár a sportban a "ha"-val kezdődő mondatoknak nincs értelme - mondta.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}

Wladár azt is közölte, hogy a Magyar Úszó Szövetség a budapesti világkupán kíván méltón elbúcsúzni minden idők legszerethetőbb magyar sportolójától. Az eseményre pedig Phelpset is szeretnék meghívni, amit jó eséllyel el is fog fogadni, hiszen jelen lesz Milák Kristóf személyében a jelen és a jövő, Cseh László személyében pedig az elmúlt két évtized óriási legendája.