Vesztegzár Taktaharkányban: Pintér Sándor és Kásler Miklós zárt ajtók mögött nyitotta meg a tanévet

Taktaharkány
Alfahír

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település, Taktaharkány lakói arra ébredtek, hogy rendőrök érkeztek a faluba és rövid idő alatt átjárhatatlanná változtatták az utcákat a helyi általános iskola 500 méteres sugarú körében. Pedig csak a két miniszter, Kásler Miklós és Pintér Sándor érkezett ünnepélyes tanévnyitóra.

Taktaharkány a miniszteri látogatás alatt
Alfahír

Egészségügyi okokra hivatkozva nem mehetnek be a rendezvényterületére

- közölte az Alfahír és az N1TV stábjával egy, a rendőrök gyűrűjében intézkedő kormányzati bennfentes. Amikor azt kérdeztük, hogy ez pontosan mit jelent, nem tudta megválaszolni. Annyit még elmondott, hogy kizárólag meghívottak vehetnek részt az évnyitón, ahol ezúttal is csak a köztévé stábja forgathatott.

Taktaharkány a miniszteri látogatás alatt
Alfahír

Nem értem, minek ekkora felhajtás egy évnyitó és a sportcsarnok átadása miatt

- mondta az Alfahírnek a taktaharkányi Demján János.

Demján János, a taktaharkányi lakos
Alfahír

Azt láttam reggel, hogy folyamatosan érkeznek a rendőrautók, aztán később meg feltűnt, hogy a gyerekek nem mennek iskolába. A szomszédomék gyerekei el se jutottak a suliba. Egyébként nem tudtuk, hogy idejön a Kásler meg a Pintér. Ha tudtam volna, hogy itt lesznek, megkérdeztem volna, hogy mi van a beígért útfelújításokkal, az árkok rendbetételével, a térség felzárkóztatásával. Inkább ezekre költötték volna a pénzt, nem pedig sportcsarnokra, amire igazán nincs itt szükség

-tett hozzá Demján János.

Taktaharkány a miniszteri látogatás alatt
Alfahír

Taktaharkány kihaltnak tűnő utcáin szinte minden sarkon rendőrök állnak. Sokan csak hatalmas kerülővel tudtak munkába, vagy a dolguk után sietni.