Zágráb Nándor: az adótartozásokkal és TAO-visszafizetési kötelezettséggel terhelt egyesületet Sohajda Márkék cégtemetőbe küldték

foci
pixabay.com

Ezúttal az Átlátszó számolt be a szebb napokat látott de mostanra „fantomizálódott” Nagykőrösi Kinizsi SE körül kialakult helyzetről.

A lap felidézi, hogy a több mint százmillió forintos TAO- és önkormányzati támogatás lehívása után cégtemetőben végezte a nagy múltú Nagykőrösi Sportegyesület. A TAO-pénzekből magas díjazást kapott az egyesület képviselője, aki egyben fideszes közgyűlési képviselő is. A TAO-pénzeket később visszakövetelte az MLSZ és a Röplabda szövetség, de a tartozásokat aligha lehet behajtani, miután a csapat jogutódja egy másik településre, egy faluszéli tanyaépületbe tette át a székhelyét, új vezetője pedig köddé vált.

A patinás múltú csapat a tavalyi Megye-III bajnokságon még részt vett, idén azonban láthatólag végleg eltűnt a város életéből: a bírósági nyilvántartások szerint a futball és röplabda szakosztályt fenntartó sportegyesület váratlanul nevet változtatott, és a székhelyét is más településre tette át, a klubháza pedig az önkormányzathoz került. Csakhogy az a székhely, ahová a Kinizsit – új nevén Roma-Gól SE-t – hivatalosan bejegyezték, aligha képes befogadni egy sportcsapatot, ráadásul az egyesület még mindig nem számolt el a százmilliós adósságaival, és azt sem tudni biztosan, hol vannak az elődjétől átvett buszok és sportszerek.

A birosag.hu nyilvántartásából kiderül az is, hogy a sportklub székhelyét egy 4500 fős pest megyei község, Kóka egy külterületén található ingatlanba tették át. A civil szervezetekről szóló jogszabály alapján a közgyűlés összehívására az elnöknek, Sohajda Márknak a Kinizsi egykori elnökének volt jogköre.

Zágráb Nándor, a Jobb Nagykőrösért nagykőrösi képviselője a Jobbik Pest megyei elnöke, aki sokat foglalkozott a Kinizsi SE sorsával, az Átlátszónak azt mondta:

úgy tűnik, az adótartozásokkal és TAO-visszafizetési kötelezettséggel terhelt egyesületet Sohajda Márkék cégtemetőbe küldték.

Zágráb Nándor a Jobbik országgyűlési képviselő-jelöltje Nagykőrös
Béli Balázs

Az Átlátszó Kókán megtalálta a Roma-Gól SE székhelyét. Az úgynevezett egyesületi iroda az Isaszegi utca végén található. Mint kiderült, a félig vakolatlan épületet valójában tanyának használják, a tulajdonosa az udvarban nevel több jószágot.

Facebook

A telken dolgozó, Bélaként bemutatkozó férfi megerősítette, hogy valóban ebbe a házba jegyezték be a Roma-Gól SE-t, ám az épületben nem működik iroda vagy bármiféle, az egyesülettel kapcsolatos tevékenység. Ő maga elmondása szerint nem is tagja az egyesületnek, neki igazából semmi köze a Roma-Gólhoz, és leginkább az állattartásból él. Mint mondta, az egyesület elnöke, Matyi József sem szokott a székhelyen tartózkodni, csak egyfajta postafióknak használja az ingatlant.

Korábban az Alfahír is beszámolt a Nagykőrösi Kinizsinél tapasztalt ügyekről. Ennek nyomán Zágráb Nándor feljelentést tett a rendőrségen és az ügyet az ügyészség vizsgálja.

Nyomoz a rendőrség a nagykőrösi TAO-pénzek felhasználása miatt

Csalás vétségének megalapozott gyanúja miatt indít nyomozást a Ceglédi Rendőrkapitányság Zágráb Nándor, a Jobb Nagykőrösért Egyesület önkormányzati képviselőjének feljelentése nyomán. A politikus, aki egyben a Jobbik előválasztási képviselőjelöltje is a körzetben, azután fordult a hatósághoz, hogy kiderült, vitatott körülmények között, a klub nevét, székhelyét, és az elnökség személyi összetételét megváltoztatva gyakorlatilag eltüntették az elmúlt években több tízmilliós TAO-tartozást felhalmozó Nagykőrösi Kinizsit.