Még a választások előtt kinevezheti államfőnek Trócsányi Lászlót a jelenlegi parlament

Még a választások előtt kinevezheti államfőnek Trócsányi Lászlót a jelenlegi parlament

Minden bizonnyal Trócsányi László volt igazságügyi minisztert választja államfővé a Fidesz

- tudta meg az EzaLényeg.hu

Áder János második államfői mandátuma 2022. május 10-én jár le és az alaptörvény értelmében másodszor nem választható újra. A köztársasági elnököt a korábbi elnök megbízatásának lejárta előtt legalább 30, de legfeljebb 60 nappal kell megválasztani. 

Azonban a parlamenti választások előtt az országgyűlés már nem szokott ülésezni. A lap ugyanakkor úgy tudja, Áder utódját még 2022 március-áprilisában megválaszthatja a mostani összetételű Parlament. Az EzaLényeg szerint azért lehet Trócsányi László volt igazságügyi miniszter a következő államfő, mert Orbán Viktor elkötelezett fideszest akar a köztársasági elnöki posztra.

Az EzaLényeg emlékeztetett, Trócsányi megbukott igazságügyi miniszterként, majd Brüsszelbe küldték uniós képviselőnek abban a reményben, hogy Navracsics Tibor után az ő legyen az új uniós biztos, de ez sem jött össze Trócsányinak. Ráadásul a Fidesz távozása a Néppártból és ezzel együtt a frakcióból azt is jelenti, hogy Trócsányi László nem tölt be fontos pozíciót az EU döntéseknél.