Kovács Zoltán a gyerekeket jelölte meg a vadászati kiállítás célközönségeként

Kovács Zoltán a gyerekeket jelölte meg a vadászati kiállítás célközönségeként

"A gyerekek a vadászati világkiállítás programsorozatának legfontosabb célközönségét jelentik" - mondta a közmédiának Kovács Zoltán, az "Egy a Természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítás lebonyolításáért felelős kormánybiztos.

Majd arra is kitért, hogy külön figyeltek arra, hogy megfeleljenek a szakmai elvárásoknak, de egyúttal a laikusok számára is élvezhetők legyenek a programok.

Hetven milliárdos rege Kovács Zoltán csodaszarvasáról, a vadászati világkiállításról

A Svédországban szarvasokat helikoptereztető Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes lázálmának indult a négy évvel ezelőtt hivatalosan is bejelentett vadászati világkiállítás, amire a kormány akkor ma már nevetségesen hangzó 387,5 millió forintot szánt (2017-ben 41,4 millió forintról, 2018-ban 61 millióról, 2019-ben 72,4 millióról, 2020-ban 93,6 millióról, 2021-ben pedig 119,1 millió forintról szólt a fáma) .