Mi és mi nem az Orbánizmus? - Néhány gondolat a fogalmak elinflálása ellen

Orbán Viktor
Orbán Viktor
Béli Balázs/Alfahír

(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)

Nem csoda, hogy az európai politikai kultúrában szocializálódott újságírók, politikusok, és egyéb véleményformálók nagy része számára az elmúlt években az olyan fogalmak, mint az „orbánizmus”, vagy a magyar miniszterelnök által meghirdetett „illiberalizmus” viszonyítási ponttá váltak. Tény, hogy Orbán Viktor előtt az Európai Unió tagállamaiban nemigen fordult elő, hogy valaki nyíltan kérdőjelezte volna meg szinte az összes alapértéket, amelyekre közösségünk épül. Óva intenék azonban attól, hogy minden egyes nagyravágyó, és céljai elérése érdekében akár kétes eszközökhöz folyamodó politikus esetén „orbánizmust” kiáltsunk. Hogy miért? Éppen azért, hogy valóban fel tudjuk ismerni az orbáni rendszer visszásságait...

Az elmúlt napokban számos megkeresés érkezett hozzám azt illetően, hogy Sebastian Kurz osztrák kancellár lemondását, vagy éppen Andrej Babiš cseh miniszterelnök választási bukását kommentáljam. Az érdeklődés különösebben nem lepett meg - az Európai Parlamenti Külügyi Bizottságának (AFET) tagjaként gyakran kérnek tőlem hasonló értékeléseket, főként ha a közép-európai térség kerül szóba. Ami azonban meglepett, hogy akár az engem megkereső újságírók, akár a közbeszéd általánosan mennyire könnyen osztja ki az „orbánista”, vagy „orbánizmus” címkét egyes európai politikusokra és országokra.

Ezzel az írással nem az a célom, hogy akár megvédjem, akár támadjam a lemondott osztrák kancellárt. Meg fogja ezt helyettem tenni ő maga, valamint az osztrák igazságszolgáltatási rendszer. És éppen itt érkeztünk el a lényeghez, amit fontos megérteni ahhoz, hogy valaki valóban megértse, hogy mi a probléma Magyarországon.

Sebastian Kurz üstökösként érkezett az osztrák, és az európai politikába. Fiatal kora, és formabontó stílusa, valamint szemmel látható politikai érzéke pedig sok találgatásra adott okot korábban is. A most őt érő vádak azonban komolyan felvetik annak lehetőségét, hogy a fiatal kancellár kicsit túlzottan is ragaszkodott befolyásához, és annak megtartása érdekében illegális eszközöket is igénybe vett. A súlyos vádak pedig oda vezettek, hogy Sebastian Kurz lemondott, és az igazságszolgáltatás fogja vizsgálni, hogy a terhére rótt cselekményeket elkövette-e. Amivel Kurzot vádolják, az tetszik, vagy nem tetszik, nem új dolog a politikában. Voltak, és sajnos lesznek is olyan politikusok, akik tisztességtelen eszközökhöz folyamodnak. Éppen ezért alakultak ki a jogállami keretek, a fékek és ellensúlyos rendszere, és a független igazságszolgáltatás, valamint általában a demokratikus normák, hogy az ilyen eseteket felderítsük, akinek bűnössége pedig bebizonyosodik, az feleljen tetteiért.

Andrej Babiš volt cseh miniszterelnök ugyancsak sokat kritizált alakja az európai politikának, kormányzását pedig botrányok sora kísérte végig. Babiš azonban egy meglehetősen törékeny kormányt irányított, a legutóbbi választásokat pedig szoros eredménnyel ugyan, de elvesztette. Vereségét elismerte, hamarosan pedig vélhetően megalakul egy új cseh kormány. Botrányokat kavaró, kritizált politikusok voltak, és lesznek is. Ám éppen azért alakultak ki a jogállami keretek, hogy ha az ilyen politikusok átlépnek egy határt, akkor az emberek megszabadulhassanak tőlük.

A fenti két eset nem az orbánizmus, vagy az illiberalizmus, hanem az egészségesen működő demokrácia és jogállamiság példája. Az orbánizmus, vagy illiberalizmus egészen más. Ott nincsenek jogállami keretek, nincsen független igazságszolgáltatás, a választások tisztasága pedig igencsak kétes. Az orbánizmusban elképzelhetetlen, hogy a miniszterelnök hatalmát bármiféle botrány megrengesse. Sokkal inkább van félnivalója annak, aki a terhelő információkról bizonyítékokat mutat be, mivel valamennyi hivatal, valamennyi bíróság a kormány közvetlen politikai irányítása alatt áll. Ha pedig a vezető politikusok határokat lépnek át, vagy tisztességtelen ügyekbe keverednek, akkor az állampolgárok jelentős része erről tudomást sem szerezhet, mert a kezükben lévő média vagy elhallgatja a kínos eseteket, vagy szovjet mintára teljesen átértelmezi azokat.

Szeretnék arra kérni mindenkit, hogy az „orbánizmust” ne kezdjük el általános politikai szitokszóként használni. Ha ugyanis ezt tesszük, magát az Orbán-rendszert fogjuk fényesre mosni. Az ő céljuk ugyanis éppen az, hogy miközben diktatúrát építenek, egyszerűen csak formabontónak tűnjenek. Nem azok. Ne segítsük őket. Ahol egy tisztességtelen politikusnak az igazságszolgáltatás, vagy a nemzet előtt felelnie kell, az egy működő demokrácia. Ahol pedig nem kell, az orbánizmus. Ilyen egyszerű.

Gyöngyösi Márton jobbikos EP-képviselő írásának eredeti, angol nyelvű változatát itt olvashatja.