Kövér László a titkosszolgálat vezetőinek arról beszélt, hogy az ellenzék nemzetbiztonsági veszély és számít a munkájukra ez ügyben

Kövér László a titkosszolgálat vezetőinek arról beszélt, hogy az ellenzék nemzetbiztonsági veszély és számít a munkájukra ez ügyben

Kövér László házelnök arról beszélt tavaly egy zárt rendezvényen titkosszolgálati vezetőknek, hogy a magyar ellenzék jelenti a legnagyobb nemzetbiztonsági veszélyt, és közölte, hogy számít ennek kezelésében a szolgálatok munkájára - írja a Direkt36 egy birtokába került beszéd alapján. A házelnök 2020. február 28-án mondta a beszédet az Alkotmányvédelmi Hivatal központjában, a nemzetbiztonsági szolgálatok fennállásának harmincadik évfordulójának alkalmából tartott ünnepségen.

Bár Kövér nem nevezett meg pártokat és politikusokat, félreérthetetlenül utalt arra, hogy szerinte a Fidesz politikai ellenfelei jelentik a legnagyobb nemzetbiztonsági veszélyt Magyarország számára.

A fideszes politikus szerint „a magyar politikai osztály egyik része önrendelkező államban és öntudatos nemzetben gondolkodik, ilyenben hisz, és ilyenért dolgozik”. Majd azzal folytatta, hogy „a politika másik része pedig az önfeladó állam és önmarcangoló nemzet politikai hagyományának jegyében cselekszik”.

A gondolatmenetét azzal folytatta, hogy

„én ezt a politikai helyzetet tartom a legveszélyesebb nemzetbiztonsági kockázatnak, amely Magyarországot ma fenyegeti”.

A Direkt36 emlékeztet, hogy Kövér Lászlótól nem szokatlan az ellenzék kemény bírálata, a most kiszivárgott beszédét különössé teszi ugyanakkor az, hogy magas rangú közjogi méltóságként, a kormányzó párt egyik legbefolyásosabb politikusaként a polgári nemzetbiztonsági szolgálat vezetőinek iránymutatást adva fogalmazta meg a gondolatait. A beszédében kijelentette azt is, hogy épp a „szolgálatok mai és leendő vezetőiben és munkatársaiban van” a legnagyobb bizodalma, hogy megvédik az országot az általa megfogalmazott veszélytől.

"A mai világban nem feltétlenül az a jobb, akinek több információja van, hanem az, aki gyorsabban és pontosabban képes azt feldolgozni."

A lap hozzáteszi, hogy a Kövér által elmondottak annak fényében is figyelemre méltók, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény kifejezetten kimondja, hogy a szolgálatok egyik legfontosabb feladata „a többpárti rendszeren alapuló képviseleti demokráciának” a védelme.

A rendezvény nem volt publikus, nem jelentek meg róla beszámolók a kormánypárti sajtóban sem, és amikor a Direkt36 hetekkel ezelőtt ellenőrizte Kövér László honlapját, akkor azon sem szerepelt említés a beszédről. November 25-én csütörtökön kerestük meg Kövér hivatalát, és több kérdést is feltettünk neki, valamint megosztottuk vele a felvétel teljes átiratát. Erre nem érkezett válasz, viszont csütörtökön váratlanul közzétette a több mint másfél évvel ezelőtti beszéd leiratát a blogján Bayer Zsolt kormánypárti publicista. A beszéd szövege emellett megjelent Kövér honlapján is. 

Kövér beszéde azért is figyelemreméltó, mert nemrégiben robbant ki a Pegasus-botrány, amelyben az eddigi bizonyítékok alapján megfigyeltek több ellenzéki politikust is, így Gémesi György gödöllői polgármestert, vagy az egykori szocialista Páva Zsoltot. 

Kósa Lajos fideszes képviselő nemrég elismerte, hogy a magyar állam megvásárolta a kémszoftvert, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pedig azt közölte, hogy a Pegasus-megfigyelésekről szóló hírek közt „van olyan, ahol van valamilyen valóságalapja” a megjelent beszámolóknak.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}