Nem jöhet létre bizottság, nem vizsgálja a Parlament a Völner-ügyet

Nem jöhet létre bizottság, nem vizsgálja a Parlament a Völner-ügyet

Nem állít fel az Országgyűlés eseti vizsgálóbizottságot a Völner-üggyel összefüggésben megállapítható kormányzati felelősségről – döntött keddi ülésén az Igazságügyi Bizottság kormánypárti többsége.

Az ezt célzó javaslatot 3 igen, 8 nem és 0 tartózkodás mellett utasította el a bizottság.

Ismert: Völner Pál államtitkár, Varga Judit igazságügyi miniszter helyettese a sajtó birtokába került nyomozati iratok szerint közel százmillió forint kenőpénzt vett át Schadl Györgytől, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől. A gyanú szerint a korrupciós pénzekért cserébe az államtitkár kormányzati-politikai támogatást biztosított a végrehajtók egyes ügyeiben.

Az ellenzéki frakciók képviselői által közösen benyújtott javaslat értelmében az eseti bizottság fontos feladatának tartotta volna a politikai felelősség megállapítását, valamint azt, hogy „egy világos szabályok alapján működő, átlátható és tisztességes végrehajtási szervezetrendszer jöjjön létre, mely elemi fontosságú a jogállami működéshez.”

A bizottság KDNP-s elnöke, Vejkey Imre ugyanakkor azzal érvelt, hogy jogszabály tiltja a folyamatban lévő eljárásokkal kapcsolatos parlamenti vizsgálóbizottságok felállítását, és ez az eseti vizsgálóbizottságokra is vonatkozik.

A kormánypárti politikus hozzátette: az ítélkezés egyébként is az igazságszolgáltatás dolga, nem szerencsés előre megelőlegezni semmilyen ítéletet.

A DK-s Sebián-Petrovszki László azt mondta, olyan súlyú ügyről van szó, mely érdemben érinti a kormányról alkotott képet és akár az országgyűlési választások kimenetelére is hatással lehet, hiszen a kormányzat és az államigazgatás legfelsőbb vezetői lettek érintettek egy súlyos korrupciós ügyben.

A jobbikos Gyüre Csaba szerint ha a büntetőjogban eljáró szervek részéről nincs akarat arra, hogy politikai összefüggéseiben is feltárják a tényeket, akkor azok nem is lesznek feltárva. Hozzátette: a közélet tisztaságával kapcsolatos gyanúk esetében, ha abban politikai szereplők is érintettek, szükséges lenne az eseti vizsgálóbizottság felállítása.

Az LMP-s Keresztes László Lóránt az ügy súlyát érzékeltetve megjegyezte: több minisztériumban is házkutatást tartottak, a részben feltárt korrupciós cselekmények rendkívül összetetten zajlottak, érintve a Miniszterelnökséget is.