Tordai Bence: külön indul a Párbeszéd az EP-választáson, Jávor Benedek lesz a listavezető

tordai bence
Béli Balázs/Alfahír

A Párbeszéd a többi ellenzéki párttól teljesen külön indul el a 2024-es európai parlamenti választáson, az MSZP-vel való szövetséget sem folytatják – mondta a Telexnek adott interjújában Tordai Bence, a párt országgyűlési képviselője. Azt is elárulta, hogy a Párbeszéd listavezetője Jávor Benedek korábbi EP-képviselő lesz.

Tordai az országgyűlési kampány kapcsán arról beszélt, hogy ő maga nem hitte el, hogy egyáltalán komolyan felmerülhet a választók fejében, hogy az ellenzék magyar katonákat küldene Ukrajnába, mégis ez történt és ennek súlyos következményei lettek.

Az interjúban Tordai keményen beleszállt az LMP-be is, amelyet a "DK zöldtagozatának" nevezett. Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője ezt nem is hagyta szó nélkül: közösségi oldalán közzétett bejegyzésében arról írt, hogy 

én kevés szánalmasabb és fölöslegesebb, az ellenzék teljes hasztalanságát igazoló dolgot tudok elképzelni, mint ha a negyedik kétharmadot hozó súlyos vereség után két héttel, a parlamenti küszöböt együtt jelenleg át nem lépő két zöldpárt egymással kezd el keménykedni.

Ungár hozzátette: örülnek neki, hogy a Párbeszéd a tizedik születésnapján úgy döntött, hogy egyszer elindul önállóan egy választáson, de szerinte ez most kevésbé érdekli és még kevésbé nyugtatja meg a választókat, a harci kiáltások helyett inkább önvizsgálatra lenne most szükség.

Végül Karácsony Gergelynek is odaszúrt az LMP-s politikus, mivel szerinte az önvizsgálatra abban a pártban különösen nagy szükség lenne,

aminek az elnöke azért lépett vissza az előválasztáson egy piaci fundamentalista jobboldali jelölt javára, mert állítása szerint a baloldali és zöld politikának nincs támogatottsága.