Jobbik: a megszorítások kormánya a kata után a rezsicsökkentést végzi ki

Jobbik: a megszorítások kormánya a kata után a rezsicsökkentést végzi ki

"A megszorítások kormánya a kata után a rezsicsökkentést végzi ki. A választási kampányban a Fidesz részéről folyamatosan azt hazudták, hogy megvédik a rezsicsökkentést, amelyet az ellenzék felszámolna. Ehelyett most a szeptemberi iskolakezdéssel egyidőben olyan rezsiszámlák érkeznek majd a magyar családok postaládájába, amire még rémálmukban sem gondoltak" - írja közleményében az ellenzéki párt.

A Jobbik felidézte,

a kormány elhibázott és korrupt gazdaságpolitikája miatt már most is egekben van az alapvető élelmiszerek ára, és soha nem látott mélypontra került a forint, miközben a bérek – a miniszterelnökét és az államtitkárokét leszámítva – nem nőttek.

Kiemelték,

Ebben a válságos időszakban a villany- és gázszámla jelentős emelkedésével padlóra küld a kormány számos családot és vállalkozást. És persze a megnövekedett rezsiárak miatt minden terméknek és szolgáltatásnak felmegy az ára újra, nem is kis mértékben.

A nemzeti-konzervatív párt a magyar emberek érdekét szem előtt tartva az alábbi konkrét intézkedéseket javasolja:

  • A gázhoz hasonlóan a villanyáramnál is támogassák a családokat, vagyis az eltartott gyermekek száma a villanyszámlánál is jelentkezzen!
  • A kata felszámolása miatti bevételkieséstől szenvedő háztartásokat, családokat is segítse az állam!
  • A magyar kisvállalkozóknak is járjon a rezsivédelem!
  • Az otthoni munkát végzők számára magasabb fogyasztási határt állapítsanak meg!

A Jobbik felszólítja az Orbán-kormányt, hogy tartsa magát korábbi ígéretéhez és ne lebontsa, hanem védje meg a rezsicsökkentést most, amikor valóban szükség lenne rá.

„Megvédjük a rezsicsökkentést” Szilárdnak és főnökének, Orbán Viktornak pedig csak annyi megjegyzésünk lenne, lehet, hogy kevesebbet kellett volna lopni az elmúlt időszakban, akkor talán az uniós helyreállítási pénzeket is lehívhatta volna Magyarország, valamint az államkasszát sem kellett volna kiüríteni a választások előtt, amikor már a fél világ a közelgő energiaválságról beszélt

- zárul a közlemény.