15 ágy kétszázezer gyermekre?

15 ágy kétszázezer gyermekre?

A megyei kórházban bezárták a gyermeksebészeti fekvőbeteg osztályt és egy másik megyei kórházban látják el a beteg gyermekeket. A biztonságos ellátás így veszélybe kerülhet, ráadásul a gyermekeiket, unokáikat meglátogatni kívánó szülők, nagyszülők dolgát is nagyban megnehezítik a tömegközlekedési problémák miatt. Az osztály bezárására az ok a szakemberhiány, ám egy másik hivatalos indoklás szerint viszont új szakmai cél az országos centrumokba szervezés a magasabb színvonalú szakmai ellátás miatt. Kérdés milyen osztályokat zárnak legközelebb be a központosításra hivatkozva.

Korábbi sajtótájékoztatójukon már elmondtuk, hogy a nyíregyházi kórházban milyen drámai átszervezés történik. - jelentette ki sajtótájékoztatóján Adorján Béla, a Jobbik elnöke. A politikus közölte, konkrétan arról van szó, hogy a megyei kórház gyermeksebészeti fekvőbeteg osztályát határozatlan időre bezárták. Hozzátette, azért használja a bezárás szót, azzal ellentétben, amit az illetékes hivatalok használnak, miszerint felfüggesztették az osztály működését, ugyanis nincsen meghatározott dátum, hogy mikor is nyitnák újra a kórházi osztályt. Véleménye szerint nyilvánvalóan valaki nem mond igazat, az emberek pedig szenvednek. A legfontosabb kérdés pedig a betegek ellátása.

Részarányosan lebontom. Közel kétszázezer gyermekről van szó Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén, akiknek ellátását adott esetben a megyei kórház gyermeksebészeti fekvőbeteg osztálya oldotta meg. Ezeket az ellátásra szoruló gyermekeket az osztály bezárása óta a debreceni kórház fogadja. A közel kétszázezer gyermek ellátására a debreceni intézmény pontosan 15 kórházi ágyat tud biztosítani.

- jelentette ki Adorján Béla.

A Jobbik elnöke figyelmeztetett, mindenki vessen magával számot, hogy ez vajon mennyire elégséges, mennyire fogja a várólistákat kitolni, mekkora veszélyt hordoz mindez a gyermekek ellátását illetően.

Ehhez pedig jön a távolság kérdése. Azaz, ha Magosliget vagy Tiszakerecseny távolságból kell Debrecenbe szállítani egy gyermeket sebészeti ellátásra - hozzátéve mindehhez, hogy mennyi mentőautó áll rendelkezésre - az egy fél napra kivonhat egy-egy mentőt a szolgálatból. Ehhez még vegyük hozzá, hogy a szülők, nagyszszülők, ha a gyermekük, unokájuk mellett szeretnének lenni egy-egy sebészeti beavatkozás után, akkor a korábban említett településekről, például Magosligetről tömegközlekedéssel kettő napot kell rászánni egy beteglátogatásra. Ugyanis a buszközlekedés nem teszi lehetővé, hogy ugyanazon a napon meg tudják látogatni, és még haza is tudjanak jutni.

- mutatott rá a mindenkit érintő problémákra a párt vezetője.

Hozzátette, küldtek írásban kérdéseket mind a nyíregyházi, mind a debreceni kórház vezetésének, ezekre a problémákra rávilágítva, ám több mint két hónapja egyik intézménytől sem kaptak választ.

Kijelenthető, hogy mindkét kórház kommunikációban hasonlatossá vált az Orbán-kormány, Rogán Antal vezette propaganda kommunikációjához.

- szögezte le Adorján Béla

Ráadásul a nyíregyházi kórház korábban arra hivatkozott, hogy szakemberhiány miatt kell a gyermeksebészeti fekvőbeteg osztályt bezárni. Ám egy másik közleményben már azt taglalja az intézmény, hogy azért kell az ellátást Debrecenbe áthelyezni, mert új szakmai cél az országos centrumokba szervezés a magasabb színvonalú szakmai ellátás miatt.

mondta el a sajtótájékoztatón Gyüre Csaba, a nyíregyházi Jobbik elnöke.

A politikus végül leszögezte, felmerül a kérdés, hogyha az országos centrumokba történő átszervezés a szakmai cél, akkor melyik osztályokat zárják majd be legközelebb az ország különböző kórházaiban. Hozzátette, kérdéseikre továbbra is várják a válaszokat.