Az első sorból figyelte a beszédet Alexander van der Bellen, a Zöldek volt elnöke, aki, köztársasági elnökjelöltként nem szólalt meg nyilvánosan, a közönség szimpátiája, szeretete azonban szemmel látható volt: fiatalok és idősebbek egyaránt szelfiket készítettek az elnökjelölttel. A múzeum igazgatója, Peter Coeln, pedig egyenesen annak a kívánságának adott hangot, hogy a következő nagyszabású kiállítást már Alexander van der Bellen nyissa meg, államfőként. A kijelentést vastaps fogadta.
A megnyitó, mint ahogyan maga a kiállítás is, erősen politikai hangvételű, már a téma miatt is. A kiállítás magyarázó szövegei tárgyszerűen írják le az eseményeket, ugyanakkor a bemutató egyik szellemi atyjának tekinthető Paul Lendvai, aki a Frankfurti Könyvvásáron való szereplése miatt, nem tudott személyesen jelen lenni. Videóüzenetében a huszadik század nagy diktátor-triumvirátusaként Rákosit, Kádárt és Orbánt fűzte fel egy történelmi ívre. Hangsúlyozta azt is, hogy nem sokkal az ’56-os események után került Ausztriába, és ő osztráknak vallja magát, érezhetően magyaros akcentusa ellenére. Ezt a kijelentését a közönség nevetve fogadta.
Az akkori sajtófotók készítői közül az eseményeket könyvben is feldolgozó fotós, Erich Lessing, rövid videoüzenetben, a Paris Match tudósítójaként, Franz Goëss pedig élőben elevenítette fel az emlékeit, tragikusan elhunyt kollégáját, Jean-Pierre Pedrazzinit is megidézve.
A kiállításra nagyon színvonalas anyagot válogattak össze a korabeli sajtófotókból, a feliratok német és angol nyelvűek. Sajnos, magyarul nem olvashatók a képaláírások. A forradalmat követő időszakban, több mint 180 000 ember menekült Magyarországról Ausztriába. Közülük, hosszabb távon 15 000 maradt. A kiállítás szervezői, annak ellenére, hogy az akkori, és a mai migránsáradatot párhuzamba állítani, - a huntingtoni világkép figyelmen kívül hagyását jelenti -, a szervezők megpróbálkoztak vele. Néhány olyan képet, amelyeket nem újságírók – fotóriporterek, hanem művészek készítettek, igyekeztek beintegrálni a kiállításba. Kár, mert az ’56-os anyag önmagában egy nagyon erős, színvonalas összegzés, a hamis, ideologikus párhuzam teljesen felesleges. Ennek ellenére, érdemes megtekinteni a tárlatot, és a múzeum értékes fotótörténeti gyűjteményét egyaránt.
A kiállítás november 11-éig tekinthető meg a WestLichtben (A-1070, Bécs, Westbahnstraße 40.)