Visszatér a mentőzéshez Rig Lajos

Visszatér a mentőzéshez Rig Lajos

Visszavonul a politikától, nyugdíjas koráig eredeti szakmájában, mentősként fog dolgozni Rig Lajos, a Jobbik eddigi parlamenti képviselője. Az aneszteziológus szakasszisztens végzettségű Rig a Tapolcai Médiának azt mondta, rendkívül nehéz volt az ellenfele, az elért eredmény büszkeségre is adhatna okot, de – mint fogalmazott – számára az idei választás túl nagy meglepetés és csalódás volt egyben.

Rig a lapnak azt nyilatkozta, két elvesztett egyéni választókerületi voksolás után listán sem szeretne beülni a parlamentbe. Úgy véli,

most kell abbahagyni, hogy a jövőben is emelt fővel állhasson az emberek elé.
{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}

A jobbikos politikus 2015-ben került a figyelem középpontjába. Veszprém megye 3. választókerületében a fideszes honatya, Lasztovicza Jenő halála miatt kellett időközi választást kiírni, amit Rig 35,49 százalékos eredménnyel meg is nyert, megelőzve Fenyvesi Zoltánt, a Fidesz jelöltjét, aki 34,27 százalékot szerzett. A harmadik induló, az MSZP és a DK közös jelöltje, Pad Ferenc 26,2 százalékos eredménnyel zárt. 2018-ban fordult a kocka, Fenyvesi legyőzte Riget, a szavazatarányok 46,91 százalék, illetve 40,56 százalék volt, Rig így a Jobbik országos listájáról került a parlamentbe. A most vasárnapi választáson a sorozatos botrányok miatt kegyvesztetté vált Fenyvesi helyett a kormánypárt a korábbi uniós biztost, Navracsics Tibort indította, aki 51,47 százaléknyi voksot szerzett, Rig eredménye pedig 43,80 százalék.

Érdekesség, hogy

szavazatszámokat tekintve szinte ugyanaz az eredmény született most, mint 2018-ban:

Fenyvesi 2018-ban 22 838, Navracsics most 22 765 szavazatot kapott. Rig 2018-ban 19 748, most 19 374 voksot gyűjtött be. (A mostani választási eredményt annyiban fog még változni, hogy a választókerületben egy választókör szavazatait még nem számolták meg, ebbe fogják belekeverni a más választókerületben leadott átjelentkezők, valamint a külképviseleteken erre a választókerületre leadott voksokat.)

A visszavonuló Rig Lajos az Országgyűlés Népjóléti Bizottságának volt a tagja, 2018-tól ennek a plénumnak az alelnöki szerepét töltötte be.