3 millió menekült, brutális kivégzések

A 157 tagállamú kormányközi szervezet kedden közzétett nyilatkozata szerint 2014 januárjától 2015. június 4-ig legalább 3 millió 90 ezer ember volt kénytelen elhagyni korábbi lakóhelyét 18 iraki tartományban. Többségük Anbár tartományból menekült el, az iraki szunniták hátországából, amelyet tavaly nyáron egy villámhadműveletben foglaltak el az IÁ fegyveresei.

Anbárban az elmúlt hónapokban ismét hevesebbé váltak a harci cselekmények, mivel az iraki fegyveres erők az Egyesült Államok által vezetett katonai koalíció légi támogatásával megpróbálják visszahódítani az IÁ által uralt területeket.

A jelentés ezzel kapcsolatosan megállapítja, hogy csak idén április és június között több mint 276 ezren menekültek el otthonukból a tartományi székhely, Ramádi birtoklásáért folyó harcok elől, miután a lakosság ismét át kellett élje, hogy a város kicsúszik az iraki kormány ellenőrzése alól.

Az anbári menekültek 45 százaléka Bagdadban kötött ki, míg legalább 45 százalékuk a kiterjedt sivatagi tartomány más részein talált menedéket.

Az IÁ 2013 végén hatolt be a tartományba, majd 2014 júniusától villámszerűen előrenyomult Észak-Irakban, gyakran ultimátumot adva az elfoglalt területek nem szunnita muszlim lakosainak, hogy térjenek át, vagy fizessenek vallási adót, különben megölik őket. A vallási kisebbségekhez tartózók, köztük keresztények, jazidiak és síita muzulmánok százezrei választották a menekülést.

Az IOM friss összefoglalója szerint az összes iraki menekült közül több mint kétmillióan magánházaknál lettek elszállásolva, míg több mint 638 ezren menedékhelyekre szorultak.

Közben az IÁ kedden közzétett egy újabb megfélemlítő célú propagandavideót, amelyen 16, kémként bemutatott férfit különös kegyetlenséggel végeznek ki. A hét és fél perces felvételt dzsihadista honlapokra töltötte fel a szervezet egyik csoportja az észak-iraki Ninive tartományból, amelynek Moszul a székhelye.

Őrültek

A foglyokat három olyan módszerrel végezték ki, amelyet az IÁ eddig nem alkalmazott. Öt férfit a videón látottak szerint acélketrecekbe zárva egy nagy medencébe dobnak, s megfulladásukat a ketrecekre kívülről felerősített víz alatti kamerákkal rögzítették. Egy négyfős csoportot egy autóba zártak be, amelyet azután egy rakétagránáttal semmisítettek meg, további hét állítólagos kémnek pedig a nyakukra kötött robbanószerrel lerobbantották a fejét.

Az Iszlám Állam szélsőségesei már számos, barbár kivégzésekről szóló, elviselhetetlen videót tett közzé, propagandájának egyik fő eszközeként használva ezeket.