754 ezren szereztek magyar állampolgárságot, voltak trükközők is

A rendőrség 2013. január 1. és 2016. május 10. között "csalárd módon megszerzett állampolgárság gyanúja miatt" 2501 személlyel szemben kezdeményezett büntetőeljárást, és 17 esetben utasította el a feljelentést. 

Közigazgatási eljárásra 450 ügyben került sor. A nyomozók 487 olyan ismeretlen, vagy már felderített személlyel szemben folytattak, illetve folytatnak eljárást, aki a honosítottak irataival visszaélve hamis magyar útlevelet, személyi igazolványt vagy vezetői engedélyt készíttetett magának. 

Vádat 143 esetben emeltek, 609 személlyel szemben pedig felfüggesztették a nyomozást, mivel az illető ismeretlen helyre vagy külföldre menekült, őket elfogatóparanccsal igyekeztek kézre keríteni. 

Június 3-ig 196 személy esetében született a magyar állampolgárság visszavonására okot adó tényt megállapító határozat - írja az újság.