A miniszterelnök szokásos, Kossuth rádiónak adott interjújában a csütörtöki, közel 300 iskolát érintő terrorfenyegetés kapcsán azt mondta, maga is "bizonytalan" a nyomozás kimenetélében. Szerinte a rendőrök elszántak, "az állam a helyén van", de
az elmúlt időszakban más országokat ért hasonló támadásokból arra lehet következtetni, hogy egy "nemzetközi központban" tervezték meg ezeket, "és oda azért még nem ér el a kezünk".
A Jobbik szerint a kormányfő ezzel arról tett tanúbizonyságot, hogy
"a kormány lemondott annak felgöngyölítéséről – lehet tudatosan, idegen érdekek védelme céljából"
- írja a párt közleményében.
Úgy vélik, az ilyen eseménynél joggal merül fel a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter és a belügyminiszter személyes alkalmassága feladatukra, és joggal várják el az emberek a teljes és alapos vizsgálatot.
Ugyanakkor hozzáteszik: nem csodálkoznak, hogy "a kormánynak elég ennyi magyarázat az eseményekre".
"Ugyanis ez a kormány volt az is, amely a letelepedési kötvényekkel, alapos nemzetbiztonsági ellenőrzés nélkül adott gazdag migránsoknak bejutási lehetőséget Európába. Ez az a kormány, amely Budapest szívében egy muszlim vallású államnak adott el nagy méretű területet úgy, hogy ott már nem a magyar jog, hanem a pénz milliárdokban mérhető súlya számít. És ez a kormány volt az is, ami bezárt 130 rendőrségi épületet országszerte egy drogjárvány közepette, és szabadon engedett 2300 embercsempészetért elítélt súlyos bűnözőt"
- emlékeztet a Jobbik.
A párt szerint "a repülőrajtot az ország és annak gazdasága nem előre, hanem hátra vette".
Visszaléptünk az ország biztonsága terén, kontroll nélkül emelkednek a bolti- és az üzemanyagárak, és ezzel szemben semmilyen hatékony segítséget nem kaptak az emberek
- mutat rá a Jobbik. Hozzáteszik: a "biztonságos és élhető" Magyarországtól "egyre távolabb kerülünk 2025-ben is".