A Margit híd egyik pillérének ütközött egy ukrán teherhajó kedden reggel – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel. A rendőrség tájékoztatása szerint a balesetben személyi sérülés nem történt.
Kisdi Máté katasztrófavédelmi szóvivő elmondta:
Egy vasércet szállító teherhajó bárkája ütközött érintőlegesen az egyik pillérnek. A hajó kormányozható maradt, továbbhaladt dél felé, a Csepel-sziget környékén talált kikötési lehetőséget.
A katasztrófavédők beavatkozására nem volt szükség.
A hídpillérrel ütköző ukrán felségjelű teherhajó öt összekapcsolt uszályt tolt déli irányban. Az illetékes hídmesteri szolgálat azt jelentette, hogy a budai egyes pillért érintette a teherhajó, de abban kárt nem okozott.
Csécsi Soma a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel azt közölte, hogy a balesetben személyi sérülés nem történt. A rendőrség szemlét tart a hajón, és víziközlekedés veszélyeztetése miatt büntetőeljárásban vizsgálják a baleset összes körülményét.
„A hajó a baleset után Budapest Háros kijelölt horgonyzóhelyén kötött ki” – tette hozzá a rendőrségi szóvivő.
(MTI)
(Címlapkép: Illusztráció. MTVA/Róka László)