A BKV aláírta a metrószerződést az oroszokkal

Mint ismert, a BKV még tavaly november 22-én írta ki a felújításról szóló tendert, erről július 8-án született döntés. Ezt azonban az érvénytelen ajánlatot benyújtó észtnek mondott Skinest Rail AS megtámadta: jogorvoslati eljárást kezdeményezett, ám a BKV kérésére a Közbeszerzési Döntőbizottság augusztus 5-én végül engedélyezte a szerződés megkötését.
 
A tervek szerint - szerződés szerint legalábbis - az első felújított jármű 2017 év elején állhat  forgalomba.