A különböző sportoldalak fantasztikus hangulatról számoltak be a Groupama Arénából. Nem vonom kétségbe, hogy akik ott voltak, biztosan jól érezték magukat. Azt sem vonom kétségbe, hogy azért, mert valaki bentről drukkolt és szorított a csapatnak, az „rossz fradista” lenne, még ha létező jelenség is a stadionpozőrködés, a divatszurkolás és az egyforintos nézőtoborzás. De ez még nem jelenti azt, hogy mindenki, aki a Groupama Arénába jár, az kamufradista lenne. Ismerek én olyat, aki szkennelt, de már akkor Fradi-meccsekre járt, amikor én még a világon sem voltam, és mielőtt a sportpolitika szétválasztotta, kettészakította volna a Fradi-tábort, bizony sok meccsen szurkoltunk együtt a B-középben. Nem tudom, nem akarom és nincs is értelme gyűlölni azokat a fradistákat, akik szkenneltek. Ugyanakkor bánt és dühít, hogy megosztották a tábort. A felelősöket azonban nem egymásra mutogatva kell keresni, nem egymás között kell tovább mélyíteni az árkot.
Az, hogy ki fradista, nem a szkenner határozza meg, de a fanatizmus vállalás kérdése. Ez a vállalás pedig különbséget jelent a közösséghez való viszony szempontjából. A fanatizmus egy életforma, egy olyan kohéziós erő, amely mögött szilárd elvi és erkölcsi elkötelezettség áll. A kupadöntő napján egy ismerősöm, miután elmondtam neki, hogy a Népligetbe megyek, de a Groupama Arénán kívül leszek, gúnyosan grimaszolva jegyezte meg: „mentek a fáknak szurkolni”. Nem érti ő sem, és nem is fogja, mit jelent soha fel nem adni, esőben, hóban, fagyban, tikkasztó hőségben, stadionon belül, vagy kívül szurkolni. Nem érti mit jelent áldozatot hozni és kiállni a tradíciókon átgázoló sportpolitika ellen, amely tapsikoló nézőseregre deformálná a szurkolói társadalmat, showműsorra cserélve le a fanatizmust.
A Groupama avatása előtt türelmetlenül vártam, hogy az új stadionban szurkolhassak, és a mai napig vérzik is a szívem, mert még egyszer sem voltam bent. De az eltúlzott biztonsági intézkedések, a szkenner, a szervezett szurkolói csoportok tagjainak megbélyegzése, vegzálása, kényszerű száműzetése, a sportvezetők arrogáns és cinikus hozzáállása, döntően befolyásolták az értékítéletemet, hogy eldöntsem, hol a helyem szurkolóként. Részemről ez egyszerre áldozat és kiállás, amit egy pillanatig sem bántam meg, ahogy azt sem, hogy szerda este a Groupama Aréna fantasztikus hangulata helyett a Népliget katartikus szurkolói élményében részesülhettem.