„Pár évvel ezelőtt Párizsban találkoztam Eléonore-ral (Eléonore Schöffer Nicolas Schöffer övzegye – a szerk.) A műteremről, amit megmutatott, azt gondoltam: el kell hozni Magyarországra. Az, hogy az életművet ma be tudjuk mutatni – Nicolas Schöffer 1992-ben halt meg -, Eléonore érdeme” – vezeti be a kiállítás apropóját Rockenbauer Zoltán, a Schöffer-kiállítás egyik kurátora, aki a sajtóbejárás tárlatvezetését tartja.
A Műcsarnok igazgatójával, Szegő Györggyel közösen alkották meg a tárlatot, amelyhez három másik kísérőkiállítás is tartozik: Vörösváry Ákos A létra című installációgyűjteménye, valamint A szobrász Malgot és Csertő Lajos műhelyében című tárlatok. A sajtóbejáráson arra is választ kaptunk, pontosan hogyan függ össze a négy kiállítás a Heuréka! gyűjtőnév által fémjelzett koncepcióban, azaz a feltalálás köré fonódva.
„A legismertebb Schöffer kinetikus, kibernetikus művészete – ezek tették világhírűvé a magyar származású francia művészt. A kibernetikust a kinetikustól az különbözteti meg, hogy a kibernetikus nem egyszerűen mozog, hanem a környezet hatására megváltoztatja a mozgását. Itt bemutatjuk az ezt megelőző alkotásait is, amelyekből ezek kifejlődtek” – vezeti tovább a látogatókat a kurátor.
A következő teremben Schöffer tér- és fénygrafikai művei láthatók, amelyekről Rockenbauer Zoltán elmondja: ezek már megvalósítják Schöffer fontos koncepcióját. „Itt minden nézőpontja ugyanúgy érvényes” – fejti ki. „Ezeknek a formáknak egyik nézőpontja sem ismétli meg önmagát, akárhonnan nézzük őket, mindig mást és mást látunk. Ami igazán fontossá válik – ahogy Schöffer fogalmazott – nem maga a szobor, nem maga a tárgy, hanem az, amit a térből kihasít magának: a térstruktúrák, amiket létrehoz. Vagyis az az üresség is, amely körbeveszi."
"Ezeknek a tárgyaknak sajátossága, hogy merőlegesekre épülnek és fémből készültek, emellett pedig asszimmetrikusak. Minden nézetük önálló nézet. Schöffer azért választotta a tükörfényesre csiszolt inoxot, mert az anyag által létrehozott tükröződések még inkább megváltoztatják a teret. Ahogy elmozdulunk a műtárgyhoz képest, újabb és újabb térformák jönnek létre. A szobornak emellett nem csak a belső és a külső környezete érdekes, hanem – ha jobban megnézzük a falakat…”
Hogy ezután pontosan mit oszt meg a vendégekkel a kurátor, nem hallom, annyira lenyűgöznek a formák, amelyeket a tárgyak árnyékukkal a falra festenek. (Talán nem is akkora probléma ez, ha már arról van szó, hogy minden nézőpont érvényes – így még az én mostani szemlélődésem is.) Sötét színek számtalan árnyalata díszíti a hófehér falakat, amelyeken így szabálytalanságukban is szabályos geometriai formák jönnek létre – néhol a perspektíva megváltozása miatt elnyúlva, máshol összezsugorodva, vagy éppen egymást többszörösen keresztezve, átfedve.
„A fények változása nem véletlenszerű: egy nagyszerű művész, Guillaune Richard tervezte és programozta a fényhatásokat és az egész látványtervet minden teremben” – folytatja a kurátor. „Több fényhatással mutatjuk be, egy-egy műalkotás mennyire eltérő árnyékokat képes vetíteni a falra. Tehát a műalkotást és a teljes környezetét érdemes itt megfigyelni a tükröződésekkel és árnyékokkal együtt. Valójában ez adja ki a teljes művet.”
Rockenbauer Zoltán ezután Schöffer térdinamikai elképzeléseinek kapcsán kifejti: ennek továbbfejlesztése a fénydinamika. „Schöffer rájött, hogy a művei megvilágítása megváltoztatja magát a művet. Ezek a művei, amelyen kis lyukak vannak, a fényt változtatják meg; azáltal, hogy átszűrődik rajtuk, dinamizálják a fényt. Tehát a fénydinamikai alkotások a térdinamikai művek továbbfejlesztéséből jöttek létre” – magyarázza.
A tárgyak a teremben viszont bizonyos időközönként forogni kezdenek – amely nem egy teljesen megszokott jelenség egy kiállításon. Ellenben az elmondottak alapján már teljesen logikus: nem csak a befogadó tudja körbejárni, hanem az alkotás a mozgásával saját látványát ugyanúgy befolyásolja.
„Az itt látható forgással még egy tényező bekapcsolódik a folyamatba: az idő. Így hozott létre Schöffer tér- fény- és idődinamikai alkotásokat. Itt a szobroknak már idejük is lesz, akár ők maguk forognak, akár a néző változtatja meg a helyzetét körülöttük” – mondja Rockenbauer Zoltán, majd újabb terembe vezet bennünket, ahol zaklatott hangzavar közepette az előzőeknél sokkal gyorsabban sokkal kisebb tárgyak mozognak. „A műalkotás, amit itt látunk, maga a fény, amelyet a szerkezetek az ernyőkön létrehoznak” – mutat körbe a teremben.
„Ez jelenti ennek a művészetnek a csúcspontját és egyben legpoétikusabb megvalósulását. Aztán itt van A nagy prizma című alkotás, ami általában minden Schöffer-kiállítás alapdarabja. Ez is programozott mű, amely kaleidoszkóp-hatással a végtelenbe sokszorozza a fényt és a benne történő mozgást. Erről bárki meggyőződhet – csak bele kell hajolnia a prizmába” – teszi hozzá. Anélkül viszont mégsem mehetek haza, hogy ki ne próbáljam… Nos, amit az ember a prizmában lát, arról csak annyit mondanék: meglehetősen pszichedelikus élmény, így aztán nem gondolom, hogy pár percnél tovább lehetne szemlélni – pláne, ha az ember az elhangzottak után még a művek filozófiai hátterét is továbbgondolja a tapasztalat kapcsán.
Mint kiderül, Schöffer nem csak nagyban, hanem kicsiben is létrehozta ugyanezt a koncepciót: tévékészülékhez hasonló dobozokban helyezett el különböző színű fényforrásokat. Ezeket sorozatban készítette. „El is adta őket, haza lehetett őket vinni, tehát házi használatra készült egyedi műtárgyakról van szó. Olyan értelemben tette őket egyedivé, hogy variálható elemekből állnak: otthon mindenki úgy állíthatta be őket, hogy a saját kinetikus festménye lehessen” – teszi hozzá a kurátor. „Operákban is szerepeltette a műveit, sőt a popvilágba is betört: Brigitte Bardot egyik klipjében ugyanis Schöffer-művek láthatók.”
Szegő György, a Műcsarnok igazgatója és a kiállítás másik kurátora veszi át a szót a következő teremben, amelyben Schöffer építészeti elképzelései sorakoznak. „A francia építészeti újhullám korabeli alkotói azon dolgoztak, hogy a statikus építészeti hagyomány megbillenjen, és egy, az űrutazás megindításához fogható lépest tegyen a modernitásban. Az a világ, ami ekkor a képzőművészetben és az építészetben megmozdult, az erőteljes tudományos háttér miatt vált lehetségessé. Nagyon sok építész dolgozott együtt különféle tudományos területek kutatóival."
"Hogy egy példát említsek, a német Frei Ottó egy fogorvos barátjával kutatóintézetet alapított. Ezzel aztán később az állam jól sáfárkodott, ennek az eredménye lett az 1972-es müncheni olimpiai stadion architetktúrája vagy harminc évvel később a pekingi olimpia svájci építészek által tervezett, csontszövetekre hasonlító fészek-architektúrája. A mozgalomban erőteljesen részt vett a francia építészet és filozófiai gondolkodás - ennek volt egyik vezető szereplője Shöffer. Az a világ, ami ekkor a humán tudományterület és a vizuális kultúra összefogásával létrejött, máig hatással van építészetre. Aki Párizsban jár, a La Défense negyedben vagy a bastille-i operában láthatja ezt, és persze világszerte számos más helyen” – mondja Szegő György.
A tárlatvezetés következő állomásán a három kísérőkiállítás kurátorai beszélnek külön-külön a tárlatokról – ezt Szegő György saját gondolataival vezeti be. „Vörösváry Ákos rátalált egy olyan, a befogadó megszólítására érzékeny kiállítási lehetőségre, amelyben a népművészet és a kortárs individuális művészet átjárhatóvá válik. Erről szólnak számomra az ő installációi. Malgot István grafikái sorakoznak a másik teremben."
"Az alkotó neve bizonyára az avantgard színház kapcsán ismerős a legtöbbeknek. Hosszabb szünet után azonban, Magyarországra visszaérkezve nem a színházhoz tért vissza, hanem korábbi, a Képzőművészeti Főiskolán végzett tanulmányai után újra feltalálta magának a szobrászatot. A Csertő Lajos műhelyében című kiállítás pedig azt láthatjuk: ő olyan alkotó, aki, ha valamit a kezébe vesz, az találmány. Magát a műhelyt akartuk megjeleníteni – csakúgy, mint Schöffer esetében. Azt gondolom, ez sikerült.”
„Vörösváry Ákos mindig kategorikusan kijelentette magáról: ő nem művész, hanem egy nem hagyományos értelemben vett építő, akinek kifejezésmódja a kiállításcsinálás – ezzel foglalkozik jóval több mint harminc éve” – mondja Bán András, A létra című installációgyűjtemény kurátora. „Pályájának egyes állomásain a legkülönbözőbb helyszíneken a legkülönbözőbb kiállításokat hozta létre. Véleményem szerint az összes kiállításának lényege – mint ahogy ennek is – az asszociáció, a különféle tárgyak nagyon különböző módon való összekötése."
"Hétköznapi tárgyakról és az elhasználtságukról van szó, így a tárgyak kézben levése éppolyan fontos, mint a műalkotásokban ezen formák egyfajta tökéletessé válása. Ákos érdeklődése, műtárgyakhoz fűződő kapcsolata rendkívül szórt, így jöhetnek létre különleges installációi. A mostani kiállításának címe A létra, ami nem konkrét - a Weöres Sándor-versből ismert létrára utal, amely az emberi életútból az égbe vezet. Egyfajta összefoglalása ez harminc év kiállításkészítési eredményeinek; az élet nagy fejezeteiről, munkáról, ünnepről, párválasztásről, hitről, halálról szól. Egyszóval az út az ember életében, amelynek során mindenfelé nyomokat hagyunk a tárgyakban.” Bán András a kurátori feladatait magával a „nem-művésszel” közösen látta el.
Götz Eszter a Malgot kiállításról szólva elmondja: a tárlat azért kapta A szobrász Malgot címet, mert Malgot elsősorban nem szobrászként, hanem az avangard színház egyik fontos alakjaként ismert. „Pedig a hatvanas évek közepétől folyamatosan csinált, és most is csinál szobrokat” – ismerteti Malgot képzőművészeti munkásságát.
„Nem datálja őket, így nem lehet kronologikusan végigkövetni az életművet, csak a motívumokat, hatásokat. Annak érdekében, hogy az egész alkotói pálya megjelenjen, két termet rendeztünk be szobrokból, és egy harmadik termet a színháznak, a filmnek, az utazásoknak és a regényeknek. Itt elsősorban fotókat fogunk látni és egy erre a kiállításra készült hosszabb interjút, valamint néhány korábbi képet narrációként az egyes témákhoz. Malgot egy időben sokat foglalkozott a magyarországi cigány kultúrával is, ez külön ki lesz emelve az utolsó termben. A cigány színházból is fogunk látni felvételeket, részletek. A világítást úgy alakítottuk ki, hogy kicsit érezhető maradjon a színházi hatás a szobros temekben is. Ezáltal nem lehet elkülöníteni a különféle művészeti ágakat az életmű egészében.”
Tanka Zsófia A Csertő Lajos kiállításának elkészítésében működött közre kurátorként. „A cél az volt, hogy megelevenítsük a mester dunaújvárosi műhelyét, amely mára az építészek körében elég ismertté és rendkívülivé vált. Ezenkívül az alkotói attitűdöt, a profizmust és az anyagokhoz való hozzáértést is megpróbáltuk bemutatni. Csertő ugyanis sokféle anyaggal és sokféle területen dolgozik a mai napig. Legfontosabb talán építészeti és diszítőművészeti munkássága - hosszú évtizedeken keresztül dolgozott Makovecz Imrével. Az általa tervezett grafikákat műhelyében tervrajzokká, makettekké alakította, majd legyártotta az épületdíszeket, sőt, a helyszíni beszerelést is ő végezte. Ezenkívül egyszerűen borzasztóan ért magához az anyaghoz – mindenféle anyaghoz, és megformázásának lehetőségeihez. Sőt, ezzel folyamatosan kísérletezik is."
"Mindent tud, mit lehet megtenni egy anyaggal, hogyan kell hozzányúlni, és mi lesz az eredmény. A kísérletezéséhez hozzátartozik, hogy ha megismer egy anyagot, azt próbálja úgy alakítani, hogy mindig tudjon újat mondani, mutatni. Ez a lenyűgöző az alkotói tevékenységében: fáradhatatlanul dolgozik, feszegeti a határokat. Emellett projektterveket készít, amelyekkel már szinte a feltalálók körébe lehetne sorolni. Hogy egy példát említsek, Budapesttől Kecskemétig tervezett egy üdülőkolosszust, a Duna-csatorna felhasználásával műtavakat, dombokat és különböző land-art projektet hozott létre, a közösség érdekeit végig szem előtt tartva. Ezen kívül tervezett hidakat, hidraulikus liftet, orvosi műszereket, ékszereket is.”
A Heuréka! kiállítás hivatalos megnyitója holnap, november 4-én este 6 óráakor kezdődik a Műcsarnokban. A szervezők által parádésnak ígért eseményen többek között Kemény István költő, Térey János író és Vekerdy Tamás pszichológus is jelen lesz, a közönség emellett jazz-improvizációkat hallhat Grencsó Istvántól, és Malgot István egy korábbi darabjának remake-jét is előadják. „Összetett nyitóeseménnyel adjuk át a négy kiállítást átjáró bonyolult összefüggéseket” – ígérték a szervezők.