A Fidesz a sportban is a korrupt vezetőket mosdatja?

A Jobbik szerint álságos Pósán László (Fidesz) megnyilatkozása arról, hogy a paralimpikonok vezetőjével meg kellett volna tárgyalni, mikor jó neki a bizottsági meghallgatás. 

„A Jobbik álságosnak és cinikusnak tartja Pósán László megnyilatkozását, mely szerint az Országgyűlés sportért is felelős kulturális bizottsága elnökének, Dúró Dórának 'meg kellett volna tárgyalnia' a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnökével, mikor jó neki a meghallgatás” – áll a Jobbik Sportkabinetének az Alfahírhez elküldött közleményében.
 
Mint arról beszámoltunk, a testület tegnapi ülésére meghívták Gömöri Zsoltot, az MPB elnökét és a fideszes Deutsch Tamás alelnököt, hogy beszámoljanak a képviselők előtt a sportszervezet körül kialakult helyzetről. Gömöri és Deutsch azonban levélben jelezték távolmaradásukat, a fideszes képviselő pedig az ülés elején a napirendről is levetette – párttársai szavazatával – az ominózus napirendi pontot. Mindezt úgy, hogy számos parasportoló is megjelent a bizottsági ülésen, hogy meghallgathassák vezetőik álláspontját.
„Ez a hozzáállás ismét a fideszes politikusok kivagyiságát, pökhendiségét bizonyítja, hiszen míg az utca embere súlyos büntetésekre számíthat, ha nem jelenik meg egy hivatalos szerv előtt, addig a Fidesz korrupt holdudvara a kormánypárti politikusok támogatásával ezt bármikor szemrebbenés nélkül megteheti”
– írja a Jobbik.
 
Közlésük szerint a bizottság jobbikos elnöke a választók megbízásából a parlament ellenőrző feladatkörének munkáját végzi, amikor a közpénzből is gazdálkodó MPB elnökétől, valamint Deutsch Tamás alelnöktől válaszokat vár a továbbra is tisztázatlan, illetve ellentmondó, korrupció gyanúját felvető nyilatkozatokra. „Ha Pósán László nem a sportkorrupciót támogatná, akkor épp maga kezdeményezte volna az MPB két vezetőjének meghallgatását. A parlamenti bizottság nem fogja átvenni a nyomozó hatóság munkáját, ám arra jogosult, hogy a sportkorrupció megelőzése érdekében ellenőrizze a magyar adófizetők parasportra adott forintjainak felhasználását” – hívja fel a figyelmet a nemzeti párt.
„A sportkorrupciót támogató fideszes Pósán Lászlónak nem a fideszes sportvezetőket kellene tisztára mosdatnia. Már több párttársa is megfogadta a Jobbik tanácsát, és egyértelműsítette: az MPB vezetésének nincs maradása. Pósán László is jobban tenné, ha a közpénzeket korrupciógyanús módon elherdáló sportvezetők lemondását szorgalmazná”
– hangsúlyozza a Jobbik Sportkabinete.