A Fidesz szűkíti a felsőoktatásba vágyók lehetőségeit

Szűkül a társadalmi mobilitás, a kormány kizárja a szegényeket a felsőoktatásból.

A politikus a felvételi ponthatárok nyilvánosságra kerülése kapcsán tartott, performansszal egybekötött sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy 2010-ben az államilag finanszírozott képzésekre több mint 68 ezer ember kerülhetett be, míg

a mostani adatok már csupán kicsivel több mint 57 ezer leendő hallgatóról szólnak.

"Ez a társadalmi mobilitás szűkülését jelenti, tehát egy szegény fiatalnak gyakorlatilag szuperhősnek kell lennie ahhoz, hogy be tudjon kerülni a felsőoktatásba. Ez egy elhibázott oktatáspolitika következménye."

- szögezte le a jobbikos képviselő.

Véleménye szerint ma az oktatás épp a társadalmi különbségek növekedéséhez járul hozzá, ahelyett, hogy csökkentené azokat.

Hivatkozott a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) által készített tavalyi felmérésre, melyből kiderült, hogy 2015-ben egy szegény családból származó tanulónak nehezebb volt bekerülnie a felsőoktatásba, mint 2007-ben.

Ugyanakkor rámutatott, hogy a közoktatásban is jelentkeznek ugyanezek a problémák.

"A Jobbik szerint nem a pénztárca kell, hogy meghatározza, hogy egy fiatal be tud-e kerülni a felsőoktatási intézményekbe, hanem a szorgalma, a megszerzett tudása, képességei"

- tette hozzá Dúró Dóra.

Felhívta a figyelmet arra, hogy mind az egyén, mind az állam érdekelt abban, hogy minél többen szerezzenek diplomát, hiszen

a magasabb képesítés miatt az államnak később adók és járulékok formájában térül meg a befektetés, az egyének pedig könnyebben találnak munkát és élvezhetik a nemzetközi szinten is magasabb, szakmunkásokkal szembeni bérelőnyt.

Épp ezért felszólította a kormányt, hogy minél szélesebbre tárja ki a fiatalok előtt a felsőoktatási intézmények kapuit, hogy nyitott egyetemek létezhessenek Magyarország városaiban, hogy a magyar fiataloknak minél hatékonyabban biztosítani tudjuk az itthoni tanulás lehetőségét.

A sajtótájékoztató végén a képviselő asszony egy Balog Zoltánnak címzett, narancssárga abakuszt adott át az Emberi Erőforrások Minisztériuma munkatársainak, abban a reményben, hogy a miniszter meglátja a valós felsőoktatási számokat és így eloszlik szeme elől a lila köd.

[video:https://youtu.be/1A96aN88sQU]