Persze középiskolás koromban, valamikor 1999-2000 tájékán imádtam egy Magyar Nemzettel a kézben egyszemélyes háborút folytatni a világ ellen a folyosón, sikerült is ezzel a terv, kilógni a sorból, járulékos haszonként ráadásul a földművelésügyi miniszter nevét is tudtam. És persze az öreg ex-munkásőr tanárt is lehetett vele idegesíteni, hadd vörösödjön csak a feje.
Ebből kifolyólag szerintem amúgy remek dolog, ha egy középiskolás kamasz politizál. Csak tegye ezt magától, valami mellett, vagy leginkább valami ellen, mint ahogy a közéleti tevékenység első bizonytalan lépéseinél ez bizony a legtöbbször megesik velünk. Persze a mai kor problémája leginkább az, hogy nemcsak, hogy nem politizálnak, de úgy általában a közélet hidegen hagy teljes korosztályokat, hogy a minimális politikai műveltség hiányzik belőlük, hogy néhány fővárosi és megyeszékhelyen található elitgimin kívül a diákok nagy többsége a tiltakozó akcióból egyedül a lógást érti. Ezért bizony jelen pillanatban az amúgy joggal tiltakozó tanárok mellett kiálló szülők a lehető legrosszabbat követik el gyerekeik ellen.
A felnőttek egymás közti vitájához igenis van közük. Bele is szólhatnak, lehet és kell (kéne) is a véleményük. De nem szabad eszközként használni őket a cél elérésében, nem kényszeríthetjük őket egy jó cél elérésére. Egy rossz eszköz által pedig különösen nem.
Mind jobb oktatást szeretnénk a gyerekeinknek, ehhez azonban nem az az út, hogy nem engedjük őket az iskolapadba.
A gyerekeket hagyjátok!
Márpedig a felnőttek dolgába, vitáiba a gyerekeket belekényszeríteni roppantul gyerekes dolog. És veszélyes is. Hagyjátok a saját fejük után menni őket!