A szakszervezetek célja továbbra is az, hogy a minimálbér nettó értéke érje el a létminimum összegét, a munkaadók pedig elsősorban a munkáltatókat érintő járulékcsökkentés fontosságára hívták fel a figyelmet - mondták el a VKF munkaadói és munkavállalói oldalának képviselői az ülést követően.
A döntés a kormány kezében van, ugyanis az OECD tagállamok közül Magyarországon terhelik a legmagasabb adók a minimálbért. Így hiába emelik annak bruttó összegét, az a munkavállalók nettó fizetésében alig látszik majd.
Ha hihetünk Orbánnak, lassan már olyan sokat keresünk, hogy el sem tudjuk költeni
Volner János szerint Orbán Viktor még soha nem harcolt azért, hogy felszámolja a dolgozói szegénységet és a magyar embereknek érezhető béremelésben legyen része.Emlékeztetett továbbá arra is, hogy bár a kormány csekély mértékben ugyan emelte a minimálbért, ezzel párhuzamosan azonban annak közterheit is a duplájára növelték.