A napokban szembesült azzal a ténnyel a kormányzat, hogy nem épültek meg azok a mentőállomások, amelyek elkészültéről tavaly márciusban már kész tényként számolt be a kormányfő. Persze mondhatjuk, hogy a választási kampány hevében szokás különféle dolgokat meggondolatlanul ígérgetni, azonban ezzel a kérdéssel talán érdemes nagyobb felelősséggel foglalkozni.
Huszonkét mentőállomást kellett volna megépíteni és hatvanat pedig felújítani az előző ciklusban, amire 2009-ben az Európai Uniótól 11 milliárd forintot kaptunk, azonban ebből mindössze 1 (azaz egy) darab állomás épült meg és 13-mat újítottak fel. A pályázat szerint a munkát viszont idén novemberig be kellene befejezni, és mivel ez nem túl életszerű, félő, hogy újabb EU-s forrást kell majd visszafizetni Brüsszelnek.
A nol.hu értesülése szerint sok helyen azért is késett a kivitelezés, mert az Országos Mentő Szolgálat (OMSZ) megcsúszott a számlák kifizetésével. Nem jutott időben a megbízási díjához egyik tervezőiroda sem, emiatt visszaadták a megbízást.
Ha már a számlák kifizetésénél tartunk: a kórházak (valamint jellemzően az egyetemek) tartozása a beszállítóik felé már túllépte a 100 milliárd forintos határt is.
Ugyanakkor nem csak az összeg mértéke miatt tűnik kilátástalannak ez a helyzet, ugyanis csak a kórházi rendszer átalakítása után tárgyalhatnak az adósságrendezésről, ami viszont még további hónapokat is felemészthet. Ez a hosszú várakozás pedig komoly veszélyt jelent a beszállító vállalkozásoknak.
Gond lehet az is, hogy a konszolidációra beígért 60 milliárdból csak a tartozások felét lehetne kifizetni, tehát továbbra sem látszik, hogy a kormány miképpen próbálja ezt a helyzetet megoldani. A
Világgazdaság összeállítása szerint a kórházak adósságlistáját a Honvédkórház vezeti 4,2 milliárd forinttal, de az Országos Kardiológiai Intézet is majdnem 2 milliárdos adósságot halmozott fel.
A kórházak esetében az adósságállománynak körülbelül a 20-25 százaléka a gyógyszerek, 30-35 százaléka az orvostechnikai eszközök beszállítói felé fennálló tartozás, míg a fennmaradó összegért energia- és egyéb szolgáltatók állnak sorba.
Lukács László György figyelmeztet: az egészségügyi intézmények kifizetetlen tartozása azt eredményezte, hogy teljesen ellehetetlenültek a többségében magyar beszállító cégek, akik kintlévőségeik miatt már lassan sem adót, sem járulékot nem lesznek képesek fizetni.
A nemzeti párt képviselője közleményében sportszerűtlennek tartja, hogy az állam a saját tartozásainak kifizetését halogatja, és felelőtlenül ígérget a beszállítók felé, de a másik oldalon, amikor ő vár pénzt a beszállítóktól, könyörtelen behajtással lehetetleníti el ugyanezen cégeket. Az egészségügyi intézmények beszállítói, amelyeknek a kormányzat 80 milliárdos nagyságrendben tartozik, nagy számban olyan hazai kis- és középvállalkozások, akiket az állammal szemben fennálló követeléseik teljesen tönkretesznek – tette hozzá.
A Jobbik felszólítja az Emberi Erőforrások Minisztériumát, hogy azonnal és teljes körűen fizesse meg a beszállítói tartozásokat, és ne halogassa azokat hónapokig! Orbán Viktor kormánya a beszállítói tartozások haladéktalan és teljes körű ki nem fizetése esetén a betegek számára létfontosságú beavatkozások elmaradásával, így végső soron az állampolgárok egészséghez való jogával hazárdírozik, amely elfogadhatatlan, és legalább annyira visszatetszést keltő, mint hogy a választási kampányban felelőtlenül ígérget mentőállomásokat.