A kormány nem tudja, ki emelhette az adókat az elmúlt években

Halász János a Fidesz kommunikációs nagyágyúja szerint a kormány az adócsökkentés pártján áll.

A baloldal adócsökkentés helyett ma is túladóztatná a vállalkozásokat és a munkaadókat, amivel ismét versenyképtelenné tenné a vállalkozásokat és elvenné a béremelés lehetőségét, ezzel szemben a Fidesz mindig is az adócsökkentés pártján állt és áll most is – így summázhatóak röviden Halász János, a nagyobbik kormánypárt szóvivőjének keddi sajtótájékoztatóján elhangzottak.

A kormány kommunikációs nagyágyúja szerint a baloldal a magas adókkal tönkretette, vegetálásra ítélte a magyar vállalkozásokat, ami miatt azok nem tudták fejleszteni a béreket. A legtöbb embernek kilátástalan volt a helyzete: a szocialisták miatt félmillió ember került utcára, megduplázódott a munkanélküliség, beruházások maradtak el, és még a munkavállalók is elszegényedtek.

Ezután pedig azt fejtegette, hogy a Fidesz az adócsökkentés pártján áll: az új év tehát a vállalkozásoknak is újabb adócsökkentéssel indul, ami a baloldal kormányzása alatt nem volt így, akkor ugyanis az új év megszorításokat és adóemeléseket hozott a kis- és közepes vállalkozásoknak.

Aztán még gyorsan megjegyezte:

a multik ezer milliárdokat sepertek ki az országból

Ehhez meg mi ezt tesszük hozzá:

ahogy jelenleg is

Azt ne vitassuk el Halász Jánostól, hogy a Gyurcsány és Bajnai kormányok gazdaságpolitikája csapnivaló volt, már ha volt egyáltalán nekik. Azonban az elmúlt bő hat évben Halász János vagy egy másik filmet nézett, vagy csak elfelejtett elkapcsolni az M1 híradójáról. A második és harmadik Orbán-kormányok ugyanis soha nem tapasztalt kreativitással emeltek, vagy találtak ki új adókat. Mindezt olyan hatékonysággal tették, hogy fáradhatatlan munkájuknak köszönhetően több mint félmillióan inkább valahol Nyugat-Európában kerestek maguknak megélhetést.

Halász Jánosnak segítségként összeírtuk, hogy az elmúlt években mennyire álltak az adócsökkentés pártján. A teljesség igénye nélkül bemutatjuk az elmúlt hat esztendő jelentősebb adóemelésit, illetve az új adófajták bevezetését is:

  • 2012. január 1-jén 25%-ről 27%-ra nőtt az Áfa, ezzel Magyarországon lett a legmagasabb Európában

  • Több alkalommal, legutóbb tavaly október 1-jével emelték az üzemanyagok jövedéki adóját

  • Emelték a cafetériát érintő adóterheket, az egészségügyi hozzájárulás 10%-os adója 27%-ra növekedett

  • 30%-ról 37%-ra növelték az egyszerűsített vállalkozási adó mértékét

  • Bevezették továbbá a közműadót, távközlési adót, tranzakciós illetéket, és a baleseti adót

  • Szintén adóemelésnek tekinthető, hogy megszüntették a négynapos autópálya-matricát, és a megyei matricák bevezetésével pedig olyan szakaszok is fizetőssé váltak, amiket eddig ingyenesen lehetett használni

Még hosszan lehetne a felsorolást folytatni, megemlítve például a banki különadót, amit a pénzintézetek jelentős részben gond nélkül megfizetettek az ügyfelekkel. Az adóemelések áttételesen mindenkit érintenek, a vállalkozások a kieső bevételeiket ugyanis áremeléssel, a bérek befagyasztással, rosszabb esetben elbocsájtásokkal kompenzálják.

Fontos megemlíteni továbbá, hogy az OECD tagállamok közül Magyarországon terhelik a legmagasabb adók a minimálbért. Így hiába emelik annak bruttó összegét, az a munkavállalók nettó fizetésében alig látszik majd.

Az Orbán-kormányok nem gazdaságélénkítéssel, hanem adóemelések garmadájával tartották kordában a költségvetési hiányt. Tehát ha a hazai vállalkozásokat megnyomorító adóemelésekről van szó, akkor Halász János jobb, ha szépen csendben marad, mert csupán annyiban különböznek elődeiktől, hogy még Gyurcsányéknál is sokkal találékonyabbak voltak.