Vendégszerzőnk elemzése az osztrák elnökválasztásról.
A szabadságpárti köztársasági elnökjelölt, Norbert Hofer, meglepően hamar elismerte a választási vereségét: már 17:30-kor, alig fél órával az első részeredmény-közlések után, posztolta hivatalos facebook-oldalán, hogy gratulál Alexander van der Bellennek.
Hosszú, kimerítő, az egész 2016-os évet átívelő kampány áll az eredmény mögött. Annak ellenére ez a párharc határozta meg a politikai életet, hogy az államfő reálpolitikai hatalma, a legtöbb európai uniós tagországhoz hasonlóan, lényegesen gyengébb, mint a kormányfőé.
Ennek megfelelően, az első fordulót, a választók jelentős része protesztszavazatként fogta fel: a nagykoalíciós pártok, a maguk 10-10%-os eredményükkel csak a milliárdos építési vállalkozó, plázatulajdonos celeb (ön-)jelöltet, Richard Lugnert tudták maguk mögé utasítani.
Az első fordulóban meglepően jól szerepelt Irmgard Griss, független jelölt, aki korábban a Legfelsőbb Bíróság elnök asszonya volt, a dobogó első két helyét pedig a hivatalosan függetlenként induló zöld Alexander van der Bellen és a toronymagasan, 35%-kal győzelmet arató FPÖ-s Norbert Hofer foglalhatta el.
A szabadságpárti győzelem sokakat sokkolt, a sajtó ugyanis igyekezett vagy elhallgatni, vagy szalonképtelennek lefesteni az egyre népszerűbbé váló pártot, amely manapság már egyértelműen a legnépszerűbb a pártok között, így a korábbi zöld pártelnök egy FPÖ-elleni népfront támogatását maga mögött tudva futhatott neki a második fordulónak, amelyet, 30 000 szavazat különbséggel meg is nyert.
Csakhogy, az FPÖ választóköri delegáltjai számtalan választókörben jeleztek problémás eseteket, a párt pedig megtámadta a választást az Alkotmánybíróságon. A bírók, egy 1927-es precedensre hivatkozva elrendelték a második forduló megismétlését.
Az időpontot eredetileg októberre tűzték ki, az előkészületek alatt azonban egy újabb probléma adódott: a szavazócédulát tartalmazó boríték ragasztása nem volt megfelelő, így, néhány órával később kinyíltak a borítékok. Az abszurdba hajló mizéria-sorozat megoldására jogászok serege dolgozott a belügyminisztériumban és a törvényeket is módosítani kellett. Hogy minden problémát meg tudjanak oldani és a törvényes határidőket is be lehessen tartani, december negyedikére tűzték ki a megismételt választás időpontját, az új elnök felesketésére pedig csak január végén kerül sor.
Az elhúzódó kampány nem csak a két jelölt számára volt megterhelő, hanem a mögöttük álló szervezeteknek is, az elnökválasztási kampány költségeit ugyanis, a parlamenti választással ellentétben, nem téríti meg az állam. A kampány ráadásul egyre inkább személyeskedővé vált: Hofert támadták azzal is, hogy testi fogyatékosságát hangsúlyozva, a szánalomra építve akarja megszerezni az államfői tisztséget, Van der Bellent pedig sokan demens, láncdohányos mivolta miatt egészségügyileg a hat éves ciklus végigvitelére alkalmatlan öregúrnak festették le.
Mivel végig 50:50 volt az állás, ráadásul az is egyértelmű volt, hogy a jobbközép szavazók fogják eldönteni a következő elnök személyét, egyértelműen a mobilizáláson múlt a mai nap eredménye. Az ÖVP több vezető politikusa, köztük Reinhold Mitterlehner, alkancellár is Van der Bellen mellett állt ki, a párt vezetéséből egyedül Reinhold Lopatka, frakcióvezető hangoztatta a párt bázisának jelentős részének véleményét, hogy Norbert Hofer jobb lenne, mint a zöld közgazdászprofesszor.
Ahogyan Herbert Kickl, az FPÖ szürke eminenciása, Norbert Hofer kampánymenedzsere summázta a választási eredményt:
"'A mindenki egy ellen' megtette a hatását. Ennek ellenére nagy siker, hogy az összes többi párt együttvéve csak egy kicsivel kapott többet, mint az FPÖ-s jelölt."
Heide Schmidt, az FPÖ korábbi elnökjelöltje, aki most Van der Bellen mellett foglalt állást, a PULS4 elemző műsorában kifejtette:
"történelmi pillanat, hogy olyan politikust választottak köztársasági elnökké, aki nem az SPÖ vagy az ÖVP jelöltje és soha nem volt kormányon. Az állandó ellenzéki helyzet a politikában máshogyan szocializál, más szemszögből mutatja a közélet történéseit, mint a kormányzás."
Ezért, annak ellenére, hogy az FPÖ hangsúlyozza, hogy Van der Bellen győzelmével tulajdonképpen az establishment nyert, mégsem a kormányzó erők jelöltje lesz az államfő.
Mivel az államfői poszt alapvetően reprezentatív, akkor lehet majd izgalmas a helyzet, ha a parlamenti választások után a Szabadságpárt nélkül nem lehet kormányt alakítani. Alexander van der Bellen ugyanis többször is hangsúlyozta a kampányban, hogy az FPÖ EU-val kapcsolatos álláspontja miatt igyekezni fog olyan kormányt felesketni, amelynek nem lesz tagja Strache pártja.
Nem csoda, hogy Frank Walter Steinmeier, a Merkel-kormány külügyminisztere, akit hamarosan államfővé választ a német Bundesversammlung, úgy kommentálta az osztrák választás eredményét, hogy "nagy kő esett le Európa szívéről".