A TransCanada energiaipari óriás az észak-amerikai szabadkereskedelmi egyezmény (NAFTA) 11. fejezetére hivatkozva egészen elképesztő, 15 milliárd dollárra perelte be az Egyesült Államokat, amiért az Obama-adminisztráció megvétózta a Keystone XL elnevezésű kőolajvezetéket.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Keystone XL a kanadai Alberta tartomány olajhomok-mezőitől a Mexikói-öböl partvidékén található finomítókig szállított volna(?) olajat, 2700 kilométer hosszan. Megépítése becslések szerint 7,6 milliárd dollárba került volna, és a tervezők napi 830 ezer hordós kapacitással számoltak.
A projektet többek között azzal indokolták, hogy az jelentősen csökkentené az Egyesült Államok függőségét a tengerentúli kőolajtól.
Csakhogy az ellenzők tábora is igen népes és hangos volt.
S nem is véletlenül. Egyrészt kevés pusztítóbb technológia létezik, mint az olajhomok kitermelése, másrészt ezt az ökológiai vérengzést az óriás cégek még egybe is kötik a helyi lakosság (többnyire indiánok) földjeinek elidegenítésével (vö.: földrablás).
De a határ másik oldalán is komoly aggodalmakkal figyelték a projektet, és végül civil szervezetek és a társadalom nyomására Obama - környezet- és klímavédelmi indokokkal magyarázva - megvétózta a beruházást.
Ez a lépés viszont a TransCanada értékelése szerint
"önkényes és indokolatlan"
volt, így a cég válaszul Texas államban beperelte az Egyesült Államokat, arra hivatkozva, hogy Obama döntése Alkotmány-ellenes. TransCanada azzal is megvádolta Washingtont, hogy korábbi esetekben a hasonló, határokon átnyúló vezetékeknél megadta az engedélyt, azaz most durván korlátozza a piaci folyamatokat.
Ezzel szemben Josh Earnest, a Fehér Ház sajtótitkára úgy érvelt, hogy
a Keystone XL vétója összhangban van minden nemzetközi vállalással, illetőleg az ország NAFTA-ban rögzített kötelezettségeivel, egyaránt.
A per jogi keretét a szabadkereskedelmi egyezmény befektető és állam közti vitarendezési mechanizmusa (ISDS) biztosítja.
Ezzel kapcsolatban nyilatkozta Lori Wallach, a Public Citizen Global Trade Watch igazgatója,
hogy viszonylag ritkán fordul elő, amikor az Egyesült Államokat vállalatok beperelik, és az eddigi 14 alkalomból csak egyszer vesztett Washington, ugyanakkor más országokkal szemben jellemzően győztesen jönnek ki a gazdasági szereplők az ilyen perekből (nemrégiben hazánk is elvesztett egy ilyen pert egy portugáliai központ multival szemben), és ilyen esetekben óriási összegeket söpörnek be a cégek az adófizetők pénzéből
- emlékeztetett a szakember.
Ugyanakkor a dr. Hossó Andreával készült interjúnkból világossá vált, hogy az Egyesült Államok, mint nemzetállam, más szempontból is ugyanúgy elszenvedője a szabadkereskedelmi egyezményeknek, mint ahogy Kanada, és Mexikó is az.
Ha valaki abból indul ki, hogy az amerikai központú, de a termelésüket más országokba kihelyező multinacionális cégek üzleti eredményei az Egyesült Államok makroökonómiai mutatóiban is pozitív változást eredményeztek, az nagyot téved - hangsúlyozta a közgazdász, aki szerint a NAFTA vizsgálata azért rendkívül hasznos, mert az 1994-es ratifikálás óta eltelt több mint 20 év tapasztalata, adata, statisztikája többet ér minden kétséges és gyakran nevetséges EU-s, vagy éppen magyar, TTIP-pel kapcsolatos hatástanulmánynál. Nem kell feltételezésekre, elméletekre hallgatni, professzorok vágyálmaira hagyatkozni, csak konkrétan meg kell vizsgálni, hogy mit eredményezett Kanadának, az USA-nak és Mexikónak a közösen aláírt szerződés.
Washingtonnak tehát 15 milliárd dollárt kellene azért fizetnie azért, mert szándékában állt megakadályozni egy súlyos környezeti, társadalmi pusztítással járó beruházást; vajon hazánk lesz ennyi pénze egy hasonló per esetén?
Vagy Magyarországot az egész kontinensünkkel együtt elsöpri a szabadkereskedelmi verseny?