A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke magyarellenes szerb politikus gondolatait ismételte meg

Pásztor István éppúgy érvelt, mint az 1930-as évek elején a magyarellenes intézkedéseket igazoló Radovanovics doktor.

"Mindenkinek van múltja, van emlékezete. De ez a történészek dolga. Nekünk a jövőre kell gondolnunk"

– jelentette ki kedden Pásztor egy szabadkai sportcsarnokban tartott kampányrendezvényen, amelyen Aleksandar Vucic, a Szerb Haladó Párt államfőjelöltje is részt vett.

Pásztor István megerősítette beszédében, hogy személyes jó barátját "Acót", vagyis Aleksandar Vucicot szeretnék látni majd az elnöki székben.

Henri Pozzi francia diplomata-jogász-publicista, a harmincas években bejárta a frissen létrehozott Jugoszláviát, ahol a nemzeti kisebbségek, így a magyarok helyzetét is vizsgálta, a tapasztalatait pedig a Háború Visszatér című könyvében jegyezte le, amelyben így ír:

"Egyízben, amikor Radovanovics dr.-t megkérdeztem, hogy miért pusztították el a jugoszlávok a „Voivodináhan" (Vajdaságban) a magyarok által emelt emlékművet, a következőket mondotta: - Kizárólag a jelen érdekel és a jövő, amelyre várunk.

A pánszerbek, sajnos, nem érték be azzal, hogy a megszállott területeken szétrombolják a latin feliratokat és kőoroszlánokat..."

A delhir.info szerint Pásztor István, a délvidéki magyarság legerősebb pártjának a Vajdasági Magyar Szövetségnek a vezetője „2017-re sikeresen felvette azt a retorikát, amellyel az 1930-as években még épp a magyarellenes intézkedéseket magyarázták.”