A rendelkezésre álló teljes keretösszeg 500 millió forint, ezt a régiók között a lakosság arányában osztották el.
Az Otthon melege program pályázatán előnyben vannak az energiatakarékos készülékek beszerzését tervező
nagycsaládosok és nyugdíjasok,
minden régióban elsőként ők adhatják be támogatási kérelmeiket a pályázati portálon keresztül, elektronikus úton.
Július 4-én az észak-alföldi régióban már a benyújtási időszak első néhány órájában több mint háromezren jelentkeztek, a rendelkezésre álló forrás kimerülése miatt a pályázatot felfüggesztették, a nyugdíjasok és a nagycsaládosok 13 óráig adhatták be jelentkezésüket. Két nappal később, július 6-án nyitották meg a lehetőséget a többi érdeklődőnek az észak-alföldi régióban, reggel 8 és 10 óra között adhatták be pályázataikat azok a magánszemélyek, akik korábban nem cseréltek háztartási gépet a programban.
Az ütemterv szerint a nyugat-dunántúli régióban a benyújtási időszak kezdete július 18., a dél-dunántúli régióban július 19., a közép-dunántúliban július 25., a közép-magyarországiban július 26
A pályázaton
személyenként és lakásonként legfeljebb egy háztartási nagygép cseréjéhez
nyerhető támogatás. A támogatás mértéke az új hűtőgép vagy fagyasztógép
vételárának 50 százaléka
lehet, azzal a kitétellel, hogy a támogatás összege A+ energiaosztályú készülék választása esetén maximum 25 ezer, A++ energiaosztály esetén 35 ezer, míg A+++ energiaosztályú háztartási nagygép esetén legfeljebb 45 ezer forint.
A részletes pályázati útmutató itt érhető el.
A 2014 szeptemberében indult Otthon melege program eddig csaknem 17 milliárd forint támogatást nyújtott, több mint 85 ezer háztartás energiahatékonyságának javulását segítette.