Állítólag 3,6 százalékkal nőttek az átlagkeresetek

Áprilisban 3,6 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az egy évvel korábbiakhoz képest, a közfoglalkoztatottak nélkül számítva 2,6 százalékos volt a növekedés.

A keresetek növekedési ütemét főként a minimálbérre, a garantált bérminimumra vonatkozó éves megállapodás, a közfoglalkoztatottak létszámalakulása és a szociális területen dolgozók bérkorrekciójának áthúzódó hatása befolyásolta.

A vállalkozásoknál 4,0 százalékkal emelkedtek, a költségvetés területén viszont 1,1  százalékkal csökkentek az átlagbérek éves összevetésben a közfoglalkoztatottak nélkül számolva. A vállalkozásoknál a prémiumok, jutalmak és más külön juttatások 9,1 százalékos növekedése  meghúzta  a keresetek emelkedését, a rendszeres jövedelmek 3,5 százalékkal emelkedtek. A költségvetési területen dolgozóknál éppen ellentétesen alakult a helyzet, az éves csökkenés a rendszeres bérek 3,3 százalékos emelkedése ellenére következett be,  mert az egyszeri juttatások az egy évvel korábbi harmadára apadtak.

A kereseteket terhelő járulékok és a személyi jövedelemadó-szabályok nem módosultak, így a nettó keresetek a bruttó keresetekkel azonos mértékben változtak. A fogyasztói árak áprilisi 0,3 százalékos éves csökkenésével számolva a reálkeresetek 3,9 százalékkal, a közfoglalkoztatottak nélkül 2,9 százalékkal emelkedtek.

Az év első négy hónapjában 3,9, a közfoglalkoztatottak nélkül 2,9 százalékkal emelkedtek a keresetek. A 0,9 százalékos fogyasztói árcsökkenéssel számolva a reálbérek 4,8, illetve 3,8 százalékkal haladták meg a tavaly első négyhavit. A vállalkozásoknál 3,5, a költségvetésim szférában 1,4 százalékos volt a növekedés.

Áprilisban a havi bruttó átlagkeresetek értéke elérte a 248 ezer forintot. Az öt főnél nagyobb vállalkozásoknál a KSH adatai szerint 32 ezerrel többen dolgoztak áprilisban, mint egy évvel korábban, a vállalkozásoknál 48 ezerrel többen dolgoztak, költségvetési szervezeteknél pedig 17 ezerrel csökkent a létszám egy év alatt. Áprilisban 185 ezer közfoglalkoztatottat regisztrált a KSH, 27 ezerrel kevesebbet az egy évvel korábbinál, és a teljes munkaidőben dolgozók 82 ezer 380 forintos keresete 7,5 százalékkal volt magasabb.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos, családi kedvezmény nélkül számított nettó kereset 158 200 forint volt. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél 241 600 forint volt. A bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak (512 300 forint), a humán-egészségügyi, szociális ellátás területén pedig a legalacsonyabbak (145 700 forint).

[[nid:170158]]