Szabadság és felelősség – ez volt a negyedszázaddal ezelőtti rendszerváltás egyik jelszava, amelyre a politikusok ma már csak akkor hívják fel a figyelmünket, ha újabb népnyúzó intézkedéseket próbálnak meg lenyomni a torkunkon. Az elmúlt hónapok Európát elnyelő afrikai és közel-keleti menekültáradata is bebizonyította, hogy az említett jelszó a politikai elitre, különösen a nagyhatalmak döntéshozóira nem vonatkozik.
Szlovákiában legutóbb a második nyugdíjpillérrel kapcsolatban figyelmeztette a lakosságot a kormány és az ellenzék is arra, hogy szabadon dönthet a jövőjéről, döntése következményeit azonban egyedül ő viseli. Magyarul: csak ő lesz a felelős azért, ha nyugdíjas éveire hoppon marad, mert kilépett vagy épp belépett a második nyugdíjpillérbe. A politikusokat – akik a jogszabályok folyamatos módosítgatásával teljes káoszt okoznak, lehetetlenné téve a helyes döntést – semmi felelősség nem terheli.
Nincs ez másképp a világpolitikában sem. Az Egyesült Államok az elmúlt években sorra verte szét a közel-keleti és észak-afrikai államokat a terrorizmus elleni harcra és a demokrácia terjesztésére hivatkozva. Ártatlan emberek százezreinek kellett meghalnia csak azért, mert a hatalmuktól elvakult washingtoni döntéshozók így látták jónak. Afganisztán, Irak, Szíria, Líbia – a felperzselt, központi kormányzat nélkül maradt, polgárháborúba kergetett országokból millióknak kellett elmenekülniük a biztos halál elől. Líbia kiiktatásával ráadásul megnyílt az út Európába a tőle délre fekvő afrikai országok gazdasági menekültjei előtt is.
A kialakult menekülthullámért kizárólag az Egyesült Államok és néhány nyugat-európai csatlósa a felelős. Szabad akaratukból úgy döntöttek, hogy fenekestül felforgatják a törékeny közel-keleti és észak-afrikai egyensúlyt, ma pedig úgy tesznek, mintha semmi közük sem lenne az egészhez.
Ha az Egyesült Államok és a nagy nyugat-európai országok komolyan vennék a demokratikus elveket – és nem csak akkor hivatkoznának ezekre, ha a közép-európai országokat próbálják megalázni, mert azok nem úgy táncolnak, ahogy ők fütyülnek –, vállalniuk kellene a felelősséget is. A kisebb európai országokra kirótt menekültkvóták és a hamis szolidaritás hangoztatása helyett nekik kellene megoldást találniuk a kialakult katasztrófahelyzetre.
Csodákra azonban nem számíthatunk, ha valami távol áll ezen országok politikai elitjétől, az épp a felelősségvállalás. Az amerikai kormányzat lényegét az ország 40. elnöke, Ronald Reagan fogalmazta meg a legpontosabban: „A kormány olyan, mint egy csecsemő. Egy nagy étvágyú emésztőcsatorna az egyik felén, a másik felén pedig semmi felelősségérzet.” Manapság egyes körökben persze már az is bűnnek számít, ha valaki megpróbálja felhívni a figyelmet az Egyesült Államok felelősségére, az igazság ugyanis nem kellemes dolog. Nekik egy másik amerikai elnök, Bill Clinton még 1995-ben a Connecticut Egyetemen megtartott beszédének egyik mondatát idézhetjük: „A zsarnoksághoz vezető út, és erről soha nem szabadna megfeledkeznünk, az igazság elpusztításával veszi kezdetét.”
Molnár Iván