Atomkatasztrófa készül Ukrajnában?

Felelőtlen kísérletezgetés amerikai nyomásra.

A létesítményben hamarosan amerikai gyártmányú fűtőelemekre cserélik az elhasznált korábbiakat. Az erőmű ugyanis a nyolcvanas években szovjet technológiával készült, és a szabványos  alkatrészeket, illetve fűtőelemeket is csak Oroszországból lehetne beszerezni hozzá. A két ország rendkívül rossz viszonya azonban ezt nyilván nem teszi lehetővé, és a Washington felé elkötelezett kijevi kormány is szívesebben biztosít jó üzletet az amerikaiaknak.

2012-ben egyszer már építettek be amerikai fűtőelemeket az erőműbe, és ez akkor komoly működési zavarokhoz vezetett. Az ukrán atomenergetikai felügyelet be is tiltotta használatukat, ám, hogy-hogy nem, az intézmény vezetőjét hamarosan leváltották, és a tilalmat feloldották.


Ennek az eljárásnak Kovács szerint "beláthatatlan következményei" lehetnek, "akár egy atomkatasztrófa is". A politikus kezdeményezi, hogy szülessen olyan szabályozás, amely kimondja: amerikai főtőelemeket Európában csak amerikai tervek alapján kivitelezett reaktorokban lehessen használni.

Nem az első

A Jobbik nem először hívja fel a figyelmet az ukrán-orosz konfliktus nyomán kialakult veszélyes helyzetre. A zaporozsjei erőműben bekövetkezett decemberi üzemzavar után a párt országgyűlési képviselője, Kepli Lajos közleményben figyelmeztetett rá, hogy a "politikai nyomásra" oroszról amerikaira cserélt fűtőelemek komoly gondokat okozhatnak. Szerinte már a tavaly év végi problémák is ebből fakadtak.

"Ha Ukrajna politikai érdekek mentén, külföldi nyomásra, az észérvek figyelmen kívül hagyásával hoz döntéseket, akkor veszélybe sodorja nukleáris létesítményein keresztül nem csupán önmagát, de egész Európát. Ne feledjük: a csernobili reaktorbaleset ugyancsak egy felelőtlen kísérletezgetés eredménye volt." - emlékeztetett decemberben a politikus