Van, ahol március végéig ingyenesen lehet Covid-tesztet végeztetni

Van, ahol március végéig ingyenesen lehet Covid-tesztet végeztetni

Ausztriában március végéig ingyenesek maradnak a koronavírustesztek – jelentette be hétfőn az osztrák egészségügyi minisztérium.   Az ingyenes koronavírustesztek finanszírozásáról kedden döntenek a parlament egészségügyi bizottságában. Ezek azok a tesztek, amelyeket úgynevezett tesztutcákban, munkahelyeken, iskolákban, illetve adott települések önkormányzatainak szervezésében szakavatott egészségügyi személyzet végez. Ezzel szemben a gyógyszertárakban kapható ingyenes, otthon elvégezhető gyorstesztek már csak október végéig állnak térítésmentesen rendelkezésre.

Az egészségügyi tárca hétfői közleményében rámutatott: az elmúlt hetekben a minisztérium szakértők bevonásával intenzíven foglalkozott a koronavírustesztek ingyenességének vizsgálatával, és végül a folytatás mellett döntöttek. Továbbra is folyamatosan kiértékelnek minden járványügyi intézkedést, beleértve a tesztek vizsgálati módszereit is, és ezeket szükség esetén a helyzethez igazítják. Az ingyenes tesztek finanszírozása valójában októberben járt volna le.

Míg a néppárti (ÖVP) vezetésű tartományok az utóbbi időben az ingyenes tesztkampányok leállítása, addig a szociáldemokrata (SPÖ) irányítású tartományok az ingyenes tesztek folytatása mellett érveltek. A széleskörű ingyenes tesztek mellett az szól, hogy a több szűrővizsgálat jobb áttekintést ad a fertőzés folyamatáról, ellene pedig, hogy gátolhatja az oltakozási hajlandóságot. Vagyis, amíg ingyenesek a tesztek, sokan inkább ezt választják az oltás helyett.

Peter Hacker (SPÖ) bécsi egészségügyi tanácsos elégedetten nyilatkozott a küszöbön álló döntésről, szerinte az elkövetkező hónapokban a védőoltás mellett az ingyenes tesztek garantálhatják a szükséges biztonságot.

A keddi bizottsági határozat formálisan is keretet biztosít annak érdekében, hogy március végéig meg lehessen hosszabbítani a különleges célú támogatásokat (oltásokra, mentési műveletekre, védőeszközökre, tesztekre). Ez azonban azt is jelenti, hogy a tartományoknak, önkormányzatoknak nyújtandó támogatásokat korábban is fel lehet mondani, ha az aktuális járványügyi helyzet értékelése úgy kívánja.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}

Ausztriában az elmúlt 24 órában 1404 embernél igazolták újonnan a vírusfertőzést, a járvány kezdete óta 750 229 pozitív esetet regisztráltak. A kórházban ápoltak száma jelenleg 824, az intenzív kezelésre szorulók 220-an vannak. A Covid-19 szövődményeibe az elmúlt napon nyolcan haltak bele, a járvány halálos áldozatainak száma így 11 034-re emelkedett. A betegségből felgyógyultak száma 718 879.

(MTI)