Az osztrák ellenzék csalódott: hiába mondott le Kurz, folytatja a kormányzást az eddigi koalíció

Az osztrák ellenzék csalódott: hiába mondott le Kurz, folytatja a kormányzást az eddigi koalíció

Az osztrák ellenzéki pártok csalódottan reagáltak szombat este arra, hogy folytatja a kormányzást a Zöldek és az Osztrák Néppárt (ÖVP) kormánykoalíciója Sebastian Kurz kancellár nem sokkal korábban bejelentett lemondása után.

Miután a néppárti kancellár szombat este lemondott tisztségéről, és a szintén néppárti Alexander Schallenberg külügyminisztert javasolta utódjának, Werner Kogler zöldpárti alkancellár üdvözölte a fejleményeket, és bejelentette a Zöldek és a néppárt kormánykoalíciójának folytatását.

Lemond Sebastian Kurz osztrák kancellár

Bejelentette lemondását Sebastian Kurz osztrák kancellár a szombat esti kabinetülést követően az ellene irányuló korrupciós vizsgálatok nyomán - írja az MTI. Utódjaként Alexander Schallenberg eddigi külügyminisztert javasolta. Bár a kancellár péntek este még nem kívánt lemondani tisztségéről. Kurz egyben bejelentette, hogy az Osztrák Néppárt (ÖVP) frakcióvezetőjeként folytatja politikai karrierjét.

Kevésbé lelkesen reagáltak az ellenzéki pártok a kancellárcserére, mivel az elmúlt napok tárgyalásai nyomán

inkább abban reménykedtek, hogy az ÖVP kizárásával új, négypárti koalíció jön létre a szociáldemokraták (SPÖ), a szabadságpártiak (FPÖ), a liberálisok (NEOS) és a Zöldek (Grüne) részvételével.

Pamela Rendi-Wagner, az SPÖ elnöke csalódottan nyilatkozott arról, hogy a Zöldek nem léptek ki a koalícióból. Véleménye szerint ugyanaz a kormányzati politika fog folytatódni, mint eddig. Szerinte a néppárt "beáldozta" Kurzot, hogy a hatalomban maradhasson.

Kijelentette, hogy Kurz ugyan már nem kancellár, de mint frakcióvezető és pártelnök "árnyékkancellárként" továbbra is ő mozgatja majd a szálakat.

A szociáldemokrata politikus kételkedik abban, hogy a kormánykoalíció a jövőben sikeresen tud működni, és a kormányzati munka meghozza a stabilitást.

Beate Meinl-Reisinger, a NEOS elnöke megkésettnek nevezte a kancellár lemondását. Úgy véli, a feddhetetlenség nemcsak a kancellári, hanem a parlamenti frakcióvezetői tisztségnek is előfeltétele.

"Kurz az új szerepkörben is kezében tartja majd a hatalmat"

- tette hozzá.

Herbert Kickl, az FPÖ elnöke szerint Kurz azzal, hogy a képviselőket megillető mentelmi jog mögé menekül, megszegi azt az ígéretét, miszerint mielőbb tisztázni szeretné magát a korrupciós vádak alól. A szabadságpárti politikus is úgy véli, hogy Kurz ugyan már nem kancellár, de a néppárti politikai irányítás továbbra is nála marad.

A kormányválságot az idézte elő Ausztriában, hogy a gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó ügyészség (WKStA) vesztegetés és hűtlen kezelés gyanúja miatt vizsgálódik a kancellár közvetlen környezetében.

(MTI)