Az EP elítélte a lengyel alkotmánybíróság korlátozását

Az EP strasbourgi plenáris ülése a néppárti, a szociáldemokrata, a liberális, a radikális baloldali és a zöld frakció közös határozati javaslatát 513 igen szavazattal, 142 ellenében, 30 tartózkodás mellett fogadta el.

A nagy többséggel elfogadott határozat szövegében a képviselők hangsúlyozzák: a közelmúlt lengyelországi fejleményei aggodalmakra adnak okot azzal kapcsolatban, hogy az alkotmánybíróság képes-e betartatni az alkotmányt és garantálni a jogállamiság tiszteletben tartását.

Az állásfoglalás határozottan felszólítja a varsói kormányt, hogy maradéktalanul tegyen eleget a Velencei Bizottság márciusi ajánlásainak, és tartsa tiszteletben az alkotmánybíróság ítéleteit. Ezzel arra utalnak, hogy bár a lengyel alkotmánybíróság alkotmányellenesnek ítélte a róla szóló törvény vitatott módosítását, a kabinet közölte, hogy az ítéletet nem teszik közzé a hivatalos közlönyben, és így nem is válhat hatályossá.

Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) frakcióvezetője kedden leszögezte, a határozattervezet készítői nem Lengyelország ellen, hanem a jogállamiság mellett foglaltak állást.

A lengyel kormánypártot is tagjai közt tudó Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) frakciója, valamint a Szabadság és Közvetlen Demokrácia Európája (EFDD) nevű euroszkeptikus képviselőcsoport is benyújtott a témában egy-egy alternatív határozattervezetet. Ezek helyett azonban az ötpárti állásfoglalást fogadta el az uniós parlament plenáris ülése.

A döntés nem kedvez az Európai Unió megítélésének

A szenátusi elnök Marek Kuchcinskivel, a szejm elnökével együtt tartott sajtóértekezleten válaszolt a szerdai európai parlamenti határozatra is vonatkozó újságírói kérdésekre.

"Nagyon rossz, hogy sor került a határozat elfogadására" - értékelte Karczewski, azt állítva, hogy ez egyaránt kedvezőtlen hatással lesz az Európai Unióra és Lengyelországra.

A jövőben megerősödnek azok a körök, amelyek szkeptikusak az unióval szemben - vélekedett Karczewski.

A szenátusi elnök bírálta a fő lengyel ellenzéki erő, a Polgári Platform (PO) képviselőit, amiért a határozat elkészítését kezdeményezték.

"Nagyon rossznak" és "igen komolytalannak" minősítette az Európai Tanács lengyel elnöke, Donald Tusk kijelentését is, amely szerint a Jog és Igazságosság (PiS) kormányának "törvénytelen lépései" adtak ürügyet a határozathoz.