Az Európai Bizottság kötelezettségszegés megállapítására indított keresetet Magyarországgal szemben az uniós bíróság előtt. A bíróság megállapította, hogy az Erzsébet-utalvány és a SZÉP-kártya rendszer egyes elemeivel Magyarország megsértette a letelepedés szabadságát és a szolgáltatásnyújtás szabadságát. A bíróság öt pontban állapított meg eltérést az uniós jogtól.
A külföldi multik sikere
Az a tény, hogy a más tagállamban letelepedett vállalkozások magyarországi fióktelepei nem bocsáthatnak ki SZÉP-kártyát sérti az uniós irányelvet, mivel a tagállamok nem akadályozhatják a szolgáltatókat a letelepedési formájuk megválasztásában.
Emellett a magyar jog bizonyos körülmények között arra kötelezi a SZÉP-kártya kibocsátóit, hogy a magyar jog szerint létrejött gazdasági társaság (részvénytársaság vagy korlátolt felelősségű társaság) formájában működjenek. Ráadásul ezek a kibocsátók kötelesek olyan gazdasági társaság leányvállalataként működni, amely maga is a magyar jog szerint jött létre. A bíróság megállapította, hogy a magyar jogi szabályozás nem egyeztethető össze az irányelvvel, mivel a szolgáltatók jogi formájára vonatkozó követelmények a székhely alapján nem lehetnek hátrányosan megkülönböztetőek. Az a kikötés, hogy mind a leányvállalatnak, mind az anyavállalatnak a magyar jog szerint kell létrejönnie, magában foglalja, hogy a székhelyüknek Magyarországon kell lennie, ami hátrányos megkülönböztetés a bíróság szerint.
Hátrányos megkülönböztetés
Ítéletében a bíróság rámutatott arra is, hogy a cafeteria-ügyben kizárólag a magyarországi székhellyel rendelkező pénzintézetek képesek eleget tenni egyes feltételeknek. Például annak, hogy a SZÉP-kártya kibocsátóinak minden 35 ezer főnél több lakosú magyarországi településen ügyfelek számára nyitva álló helyiséget kell fenntartaniuk. A bíróság arra emlékeztetett, hogy ilyen korlátozás nem járhat a szolgáltatók székhelye okozta hátrányos megkülönböztetéssel. A bíróság azt állapította meg, hogy a cafeteria ügyében ilyen hátrányos megkülönböztetés történt.
A magyar jogi szabályozás a bíróság szerint azzal is sérti az irányelvet, hogy a kibocsátók minden 35 ezer főnél több lakosú magyarországi településen való jelenlétének megkövetelésével magyarországi telephely meglétét írja elő számukra. Ezzel megfosztja a más tagállamokban letelepedett szolgáltatókat azon joguktól, hogy magyarországi letelepedés nélküli, határon átnyúló szolgáltatásnyújtás mellett döntsenek. Ilyen kötelezettség pedig nem áll arányban a fogyasztók és a hitelezők védelmének céljával, mivel az az indoklás szerint kevésbé korlátozó intézkedésekkel is elérhető.
A bíróság arra is rámutatott, hogy a szerződések értelmében vett gazdasági tevékenységnek minősül olyan utalványok díjazás ellenében történő kibocsátása, amelyek lehetővé teszik a munkáltatók számára, hogy kedvező adózási feltételek mellett biztosítsanak a munkavállalóiknak fogyasztásra kész étel formájában természetbeni juttatást. A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) számára ebben a tevékenységben fenntartott monopólium megsérti a letelepedés és a szolgáltatásnyújtás szabadságát is.
A bíróság szerint az ilyen monopólium létrehozása nem indokolható önmagában azzal, hogy a gazdasági tevékenységből származó bevételeket a cafeteria ügyében a MNÜA szociális tevékenység vagy munka finanszírozására fordítja.