Az összeomlás szélén a rendőrök Röszkén

A sokszor 24 óránál is jóval többet szolgálatban töltő zsaruk láthatóan kezdenek teljesen kikészülni. 

Tegnap egy olyan felvétel került napvilágra a röszkei gyűjtőpontról, amelyen teljesen elfásult rendőrök dobálják be a szendvicseket a migránsok közé, ma pedig egy önuralmát elvesztett, ordibáló egyenruhásról közölt videót a Nyugat.hu

 

 

Röszkéről szinte naponta tör ki egy nagyobb csoport, az embercsempészek elleni fellépésre szinte semmi erőforrás nem jut. A migránsok is egyre türelmetlenebbek. Egy héttel ezelőtt egy rendőrorvosra támadtak rá, szerdán betondarabot vágtak egy egyenruháshoz. A PM politikusa, Szabó Tímea tegnap osztotta meg röszkei élményét a Facebookon. Egy rendőr, aki az orvos csoport tagjának nézte őt, kalciumot, vagy magnéziumot kért tőle,
 

"hogy legalább legyen benne valami"

Délután 5 óra volt, és ő már reggel óta nem evett semmit. Információink szerint sok rendőr az elmúlt egy hétben 

70-80 órát túlórázott, a 168-ból 120-130 órát töltöttek szolgálatban. 

Halálosan fáradtan, sokszor éhesen végeznek olyan munkát, amelyhez kipihenten, jóllakottan is kötélidegek kellenek, és amelyhez sem megfelelő kiképzésük, sem tapasztaltuk nincs. Előbb, vagy utóbb (és inkább előbb, mint utóbb) ebből nagy baj lesz....