Az új londoni polgármester szerint túl sok a fehér a vezetők között

Sadiq Khan még a kampány során, március végén tette szóvá egy beszédében, hogy a cég vezetése "nem tükrözi London sokszínűségét".
 
Tudtak róla, hogy a közlekedési vállalat tizenhat vezetőjéből tizenhárom fehér? Tizenhárom! Gondoljanak bele!
 
- ecsetelte indulatosan a szerinte tarthatatlan helyzetet a pakisztáni szülők gyermekeként született politikus. S, mivel Khan nem csak másodgenerációs bevándorló, de baloldali is, nem mulasztotta el szóvá tenni a nők gonosz patriarchális elnyomását sem, ami szerinte abból is kiderül, hogy a cég igazgatótanácsában csak három hölgy foglal helyet.
Szerinte ez azért is gond, mert a nők "speciális kihívásokkal" kell szembenézzenek a közlekedésben. Példaként hozta fel, hogy az elmúlt öt évben megháromszorozódtak a szexuális jellegű támadások a londoni metróban. A cég vezetőinek bőrszínét gondosan számon tartó politikus a zaklatások elkövetőinek származására már nem tért ki.

Ahogyan a kampány során azt is felháborodottan kérte ki magának, ha ellenfelei az ő származását, vagy vallását tették szóvá. A konzervatív jelölt, Zac Goldsmith és David Cameron miniszterelnök ugyanis azzal vádolta Khant, hogy rendszeresen mutatkozott szélsőséges nézeteket hirdető hitszónokok társaságában London főleg muszlimok lakta kerületeiben. A kormányfő szavait a Munkáspárt elnöke, Jeremy Corbyn "rasszista rágalomnak" minősítette.
 
 
Attól valóban aligha kell tartani, hogy a keményvonalas balos Khan személyében iszlamista polgármestere lenne Londonnak. Attól már sokkal inkább, hogy a korábban éveken át jogvédő ügyvédként dolgozó politikus megválasztásával a szélsőséges liberális, a többségi társadalomban és a férfiakban a kisebbségeket és a nőket elnyomó "uralkodó réteget" látó szemléletmód veszi át az uralmat a brit fővárosban.
 
A Munkáspártból a közelmúltban egy sor középvezetőt és aktivistát zártak ki, mert anticionista, vagy antiszemita megjegyzéseket tettek.  Corbyn több nyilatkozatban is leszögezte, hogy nem tűri meg a zsidógyűlölő kijelentéseket. Khannak tehát nagy szerencséje, hogy nem a londoni City bankvezetőinek etnikai, vallási összetételét firtatta.