Az Unió csinálja ki a pálinkafőzőket?

A Jobbik a kormányra, a kormány az Unióra mutogat, és közben azt mondja, valójában nem is csinálták ki a pálinkafőzőket.

Magyar Zoltán, a Jobbik országgyűlési képviselője tett fel írásbeli kérdést Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek, aki helyett Orbán Gábor államtitkár válaszolt.
 
A jobbikos politikus azt sérelmezte, hogy szerinte a kormány decemberben benyújtott adócsomagja számos területen és körben okozott közfelháborodást, ilyen a pálinkafőzés és az ezzel járó párlatkészítés is. Magyar Zoltán emlékeztetett: Főleg azért kényes eleme ez a csomagnak, mert pont a Fidesz volt az, aki 2010-ben – kormányra kerülésének szinte első lépéseként – legálissá tette az otthonfőzést és adómentessé a gyümölcspárlat bérfőzést. Ennek ellenére 2014-ben a bérfőzést és így az ebből élőket "tulajdonképpen teljesen ellehetetlenítette".
 
A képviselő szerint a magánfőzők idén még jobban jártak: "Ugyan a csőbe behúzták őket is, de most még csak az otthoni desztillálóberendezések regisztrációjához és egy jelképes, 1000 forint/éves összeg befizetésére kötelezte őket a kormány". Ezen felül változott a magánfőző definíciója, amely alapján január 1-jétől csak az főzhet otthon, aki saját gyümölcsössel rendelkezik. Magyar Zoltán úgy vélte, mindezeknek köszönhetően a kormánynak sikerült egy olyan feketepiacot létrehoznia, amelyet ő maga szüntetett meg 2010-ben.
Ezek alapján kérdezem Tisztelt Miniszter Urat, mekkora bevétellel számolnak a bérfőzdék megadóztatásából? Mennyi magánfőző regisztrált január 15-ig az önkormányzatoknál? Ez mennyivel kevesebb desztillálóberendezést jelent a korábbi évek becsült adataihoz képest? Hogyan és milyen módon fogják kárpótolni az Önök hibájából tönkrement bérfőzdéket? Hogyan és milyen módon fogják kárpótolni azokat a magánfőzőket, akik a megváltozott feltételekkel, nem kívánnak tovább pálinkát előállítani?
A Varga Mihály helyett válaszoló Orbán Gábor államtitkár visszautasította azon állítást, hogy a kormány ellehetetlenítette volna a bérfőzésből élőket, és mivel senki nem fog tönkremenni, ezért kártérítést adni sem terveznek. Hozzátette: A bérfőzött párlat adóterhelése még a megváltozott jövedéki adómérték mellett is sokkal kedvezőbb, minta kereskedelmi forgalomban kapható pálinkáké és más tömény szeszes italoké, tehát a bérfőzés kedvezményezett szabályozási helyzete nem szűnt meg.

Még haszna sincs

Az államtitkár ezt követően az Unióra mutatott: Mint írta, "a 2015 januárjában életbe lépett, pálinkafőzést érintő intézkedéseket nem bevételi szempont, hanem az uniós követelményeknek való megfelelés indokolta. Éppen ezért a költségvetés a magán- és bérfőzés szabályainak változtatása következményeként jelentős adóbevétellel nem számolt".
 
Arról, hogy január 15-ig hány magánfőző berendezést regisztráltak, még nem tudtak adatot adni, a korábbi mennyiségről pedig nem készítettek becsléseket.