Balczó: botrányos a szabadkereskedelmi tárgyalások vitájának elhalasztása

Az EP június 10-ei ülésén vitatták volna meg a Transzatlanti kereskedelmi és beruházási partnerségről készült jelentést, de levették a napirendről.

„A szavazást Martin Schulz elnök a sok módosító indítványra hivatkozással elhalasztotta, a jelentés tárgyalását pedig botrányos körülmények között, vitatható eljárással, minimális többséggel a néppárti–szocialista nagykoalíció levétette a napirendről”

 – közölte az Alfahírrel a Jobbik EP-delegációjának nevében Balczó Zoltán EP-képviselő.

Balczó szerint a halasztás vélhető oka, hogy nem lett volna meg a többség egy lényeges pont, az európai jogrendet veszélyeztető Befektető–Állam Vitarendezési Mechanizmus (ISDS) támogatásához. A többség tehát nem vállalta a nyilvános vitát, zárt ajtók mögött akar egyezségre jutni.

Az EP honlapja a következő szöveggel üdvözli az oda látogatót:

"Az Európai Parlament az Európai Unió egyetlen közvetlenül megválasztott szerve. Az Európai Parlament 751 képviselője Önöket, a polgárokat képviseli."

A jobbikos EP-képviselő rámutatott: ha ez valóban így lenne, akkor a parlament végleg levette volna a napirendjéről ennek az egyezménynek a tárgyalását, s "nem igazodna a globális gazdasági szereplők elvárásaihoz".

A Jobbik azt követeli, hogy a Transzatlanti kereskedelmi és beruházási partnerséget olyan nemzetközi szerződésként tárgyalják, amelynek hatályba lépéséhez a nemzeti parlamentek ratifikálása is szükséges. Balczó Zoltán a közleményében leszögezte: a Jobbik a magyar Országgyűlésben - a lakosság elutasító véleményét képviselve -, mindent meg fog tenni az általuk károsnak tartott megállapodásnak a meghiúsítása érdekében.