„Az ügyészség falaz a kormánynak az uniós pénzek ellopásához”

Interjú a Jobbik alelnökével Volner Jánosról, Puzsér Róbertről és a néppárti ellenállásról.

Volner János hány cukorral szereti a kávét?

Nincs erről információm, mert sosem főztem kávét a Jobbik elnökségi tagjainak, de a jövőben mindenképpen meg fogom tenni. Értem a kérdés hátterét.

Volt frakciótársa egy Facebook-bejegyzésben az elnökség kávéfőző kislányának nevezte.

Elképesztő, hogy így vagdalkozik, és nemcsak az én személyem ellen, hanem korábbi közösségének más vezetőit és tagjait is hazug állításokkal támadja. Ezekkel saját magát minősíti Volner János.

Azt is írta, Önnek nincs ellenvéleménye az elnökségben, mindennel egyetért és az egyetlen szerepe az, hogy komfortosabbá tegye Sneider Tamás életét. Nem túl hízelgő szavak egy volt harcostárstól.

A 2010-es parlamentbe kerülésünk óta nagyon sok kérdésben fogalmaztam meg határozott véleményt, egyáltalán nem igaz, hogy mindent támogatok. Érdemi és konstruktív viták zajlanak az elnökségben, de az egyértelmű számomra, hogy mindenképpen tovább kell vinnünk azt a néppárti vonalat, amit a Jobbik felvállalt.

Ha Volner János bejegyzése erre irányult, akkor vállalom, hogy egyetértek Sneider Tamással és Gyöngyösi Mártonnal abban, ahogy ezt a közösséget elnökként és elnökhelyettesként vezetik.

Azt pedig nem tudom, Sneider Tamásnak mire van szüksége a komfortérzetéhez, de szerintem leginkább arra, hogy ez a párt rendezetten tudjon működni. Ehhez mindannyian hozzátesszük a magunk munkáját.

Volner János már nem tagja sem a frakciónak, sem a pártnak. Hosszú éveken át dolgoztak együtt. Milyen volt a viszonyuk, volt előzménye annak, hogy láthatóan nincs jó véleménnyel Önről?

Bizonyára volt. Soha nem támogattam Volner Jánost, semmilyen szinten, emberi okokból egyszer sem szavaztam rá alelnökjelöltként.

Sokkal előbb meg kellett volna lépnünk a kizárást, nekem ez a határozott véleményem.

Több olyan ügyben is támadja most a Jobbikot, amelyekben korábban látszólag ő is egyetértett velünk, például a néppártosodás vagy a szövetségi politikánk kapcsán. Egyébként sok érdekes kérdésre kellene választ adnia és nem csak a diplomájával kapcsolatban. Olyan szinten ártott és árt a mai napig ennek a közösségnek, hogy nincs helye a Jobbikban. A kijelentései és a nyilatkozatai egyértelműen a Fidesz érdekeit szolgálják.

Igaz, hogy Ön az egyik legelszántabb híve volt a nemzeti radikálisok párttól való elüldözésének?

Mindig is a néppárti vonalat képviseltem. Már a néppártosodás meghirdetését megelőzően is ebbe az irányba igyekeztem terelni a közösségünket, hogy a társadalom lehető legszélesebb rétegeit tudjuk megszólítani. A MIÉP Ifjúsági Tagozatának egykori elnökeként azonban nem gondolom, hogy megállja a helyét az a vád, amit Volner János fogalmazott meg ellenem. A radikális és mérsékeltebb álláspontok jól megférnek egymás mellett a Jobbikban, ez adja ennek a közösségnek az erejét.

Nemzeti radikalizmus, jobboldali konzervativizmus, keresztény, szociálisan érzékeny nemzeti. Melyik az, ami a leginkább jellemzi a Jobbikot?

Magamat jobboldali, keresztyén, konzervatív embernek tartom. Sneider Tamás megfogalmazása szerint egy szociálisan érzékeny nemzeti néppárt vagyunk. A néppártosodással minél többeket szeretnénk meggyőzni, hogy az egyetlen valódi alternatíva a Fidesszel szemben a Jobbik. Ehhez az kell, hogy ne a Fideszt kövessük. Ne azokra a témákra reagáljunk, amiket ők hoznak, hanem olyan saját ügyeket jelenítsünk meg, amelyekkel igazolni tudjuk, hogy a Jobbiknak komoly elképzelései vannak Magyarország jövőjét illetően.

Van, amit a néppártosodás nem bír el?

A valóban szélsőséges gondolatoknak nincs helye benne. Külön kell választani, hogy vannak szakpolitikai kérdések, amelyekre egyértelmű és határozott, radikális válaszokat kell adni, meg azt, amikor bizonyos csoportokat primitív és demagóg módon megbélyegeznek. Utóbbi ellen igyekeztünk fellépni az elmúlt években.

Lesz összefogás a jövő évi európai parlamenti és önkormányzati választáson a többi ellenzéki párttal?

Az európai parlamenti választáson biztosan nem. Gyöngyösi Márton vezetésével közösen alkottunk egy olyan stábot, amelynek szakértőivel elkészítettük az EP-programunkat. Szinte teljesen készen vagyunk vele, bizonyos részleteivel hamarosan elő is fogunk jönni. Az önkormányzati választás más kérdés. Meg kell nézni, hogy egy adott kerületben vagy településen milyenek a viszonyok. Gondolok arra, hogy civil szervezetekkel például érdemes lehet együttműködni, ha helyi szinten erős a beágyazottságuk.

És pártokkal?

Ami határozottan leszögezhető – és ezt el is mondtam a Jobbik XX. kongresszusán –, hogy az MSZP-vel, a Demokratikus Koalícióval, a Párbeszéddel és természetesen a Fidesz-KDNP-vel is kizárt, hogy együttműködjünk, akár csak helyhatósági szinten is.

Biztos nem lesz olyan, hogy ezek a logók a Jobbikéval egymás mellett kötőjellel jelennek meg a szavazólapokon.

Az LMP-vel és a Momentummal?

Azt gondolom, hogy a másik két XXI. századi párt esetében másképpen kell ezt értékelni. Ügyek mentén biztosan lehet velük együttműködni. A Momentumnál én azt látom, hogy Budapesten kívül nem rendelkeznek érdemi támogatottsággal, legfeljebb még egy-két megyeszékhelyen jöhetnek szóba. Az LMP-vel inkább előfordulhat választási együttműködés. Keresztes László Lóránt vezetésével egy jobboldali konzervatív fordulatot vett az LMP. Sokkal több közös pont van még a korábbiakhoz képest is.

Ügyek mentén a Lehet Más a Politikával mindig együtt lehetett működni, és a helyhatósági választáson is elképzelhető, hogy bizonyos településeken velük együtt induljunk, de ezt mindenhol mérlegelni kell.

Azt is fontos hangsúlyozni, hogy minden esetben ki fogjuk kérni a helyi szervezeteink véleményét. Nyilván ők azok, akik a helyi viszonyokról a legtöbb információval rendelkeznek, de stratégiailag az elnökségnek kell megszabnia a határokat, amire az előző kérdésre adott válaszomban már utaltam.

A Fidesz-KDNP ismét Tarlós Istvánt indítja a főpolgármesteri székért, közben Puzsér Róbert is bejelentette, hogy megméretteti magát a posztért. Önöknek már van jelöltjük?

Nincs még erről elnökségi döntés. Az biztos, hogy a budapestiek érdekében a lehető legjobb megoldást szeretnénk megtalálni. Ha van egy olyan jó jelölt, akit lehet támogatni, akkor nem feltétlenül kell mindenhol kimondottan Jobbik-logóval indulni. Ugyanakkor ahol lehet és ahol kellő erőnk van hozzá, ott annál inkább meg kell ezt tenni.

Puzsér Róbert nem lenne jó jelölt?

Minden esetben azt kell mérlegelni, hogy milyen elképzelései vannak az illetőnek, milyen programmal áll elő, kiket tud megszólítani, mennyire tudunk együttműködni vele. Elsőre azt mondom, hogy semmiképpen sem zárkózom el attól, hogy a főpolgármesteri jelöltségét támogassam, de azért itt még meg kell vizsgálni a részleteket is.

Puzsér Róbert azt írta a Facebook-oldalán, hogy érkezett az LMP és a Jobbik részéről is bátorítás. Azt is leszögezte, hogy nem lesz egyik párt jelöltje sem, de számít az ellenzéki pártok támogatására. Bátorították Puzsér Róbertet? Volt megkeresés vagy egyeztetés vele?

Tudomásom szerint hivatalosan nem. Ettől függetlenül az ő írásait, szerepléseit követve én azt mondom, sok közös pont van, és ha ezeket egymáshoz közel tudjuk hozni, akkor egyáltalán nem kizárt, hogy támogathatjuk. Erről viszont előbb döntést kell hoznia a megfelelő testületeknek, a budapesti választmánnyal és a fővárosi Jobbik-szervezetekkel egyeztetve. Úgyhogy én most csak a saját véleményemet mondtam el.

Nemrégiben az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet Parlamenti Közgyűlésén szólalt fel a bevándorlás témájában, Kirgizisztánban. Migrációügyben nem szégyen a Fidesszel egyetérteni?

Ha egy szóval kéne válaszolnom, akkor nem, de ennél azért árnyaltabb a kép. Ha megnézzük, mi a helyzet, akkor ki kell mondani, hogy Magyarországra eddig bevándorlókat csak az Orbán-kormány és a Fidesz engedett be. A Jobbiknak mindig is határozott álláspontja volt ebben a kérdésben. Mi azt mondtuk, hogy sem szegény, sem gazdag migránst nem szabad beengedni Magyarországra, még pénzért sem a letelepedési kötvényekkel. Nemzetközi fórumokon nagyon fontos hangot adni annak, hogy Magyarországnak meg kell védenie a saját állampolgárait. E tekintetben közel áll egymáshoz a két párt álláspontja. A különbség ott van, hogy mi minden szinten kizárnánk ezt a lehetőséget.

Ha pedig arról van szó, hogy egy uniós szintű fellépés történjen a határvédelem érdekében – amit korábban még a Fidesz is támogatott, sőt szorgalmazott, de most már más álláspontot képvisel –, akkor a Jobbik szerint ez az együttműködés Magyarország számára előnyt, nem hátrányt jelent.

Az áprilisi választás eredményéből az látszik, hogy leginkább a Fidesz tudta magáévá tenni a bevándorlás témáját. Az LMP-s Ungár Péter egy korábban az Azonnalin megjelent értekezésében arról írt: az újabb kétharmad után érdemes megvizsgálni, mit rontott el az ellenzék, amikor hagyták, hogy a Fidesz narratívája uralja az egész magyar politikát. Önök miben hibáztak?

Mivel nem áll és nem állt rendelkezésünkre olyan jelentős médiafelület, mint a kormánynak, ezért nem tudtuk mindenkihez eljuttatni a bevándorlással kapcsolatos álláspontunkat. Rengeteg hazugság jelent meg a kormánymédiában. Nem gondolom azt, hogy a Jobbik olyan hatalmas hibát követett volna el, ami miatt joggal vádolhattak minket. Egyszerűen annyi történt, hogy a Fidesz próbálta áttolni a Jobbikot a bevándorláspártiak oldalára, mert ilyen politikai erők valóban léteznek Magyarországon és ők szerintem is hazánk érdekeivel szemben politizálnak.

A Sargentini-jelentés ügyében hibáztak? A Fidesz szerint a bevándorláspárti erők csak ürügyként használták Magyarországgal szemben a jelentést. Kedden szavazhattak arról a kormánypárti határozati javaslatról, amely a Fidesz szerint arra hívatott, hogy elítéljék a Magyarország elleni támadást.

Mind szakmailag, mind politikailag csak a tartózkodás volt vállalható. A benyújtott fideszes határozati javaslat egy színvonaltalan fércmű. Kizárólag a bevándorlás kérdéséről szól, de a Sargentini-jelentés szerintünk megalapozott tényeket is megfogalmazott a korrupció, a médiaviszonyok, a választási rendszer, a jogállamiság és a demokrácia leépítésének vonatkozásában. Ezeket egyáltalán nem cáfolta a Fidesz. Csak az érdekli őket, hogy a bevándorlást kampánytémaként tudják használni és az európai parlamenti választások oltárán inkább feláldozzák a magyar családok jövőjét is. Ugyanis az lesz a következménye ennek a felelőtlen és korrupt politikának, hogy uniós forrásvesztéssel számolhatunk büntetésként.

Akkor miért nem nemmel szavaztak a határozati javaslatra? Vagy egyáltalán miért vettek részt a szavazáson, miért nem mondták azt, hogy ehhez nem asszisztálnak és be sem mennek az ülésterembe?

Az szóba sem jött, hogy ne vegyünk részt a szavazáson. Egy ilyen horderejű kérdésben valamilyen véleményt kellett nyilvánítanunk gombnyomással is. A bevándorlás tekintetében ugyanakkor nekünk is van kritikánk a Sargentini-jelentéssel szemben, ez volt az, ami végül abba az irányba tolta a döntésünket, hogy tartózkodunk. Ettől függetlenül én azt gondolom, hogy el kell mondanunk minden lehetséges fórumon a véleményünket a bevándorlásról, de miután Magyarországon azért ennél jelentősebb problémák is léteznek, rá kell erősítenünk ezeknek az ügyeknek a hangsúlyozására, mint például az Európai Ügyészséghez való csatlakozásra vagy a béruniós kezdeményezésünkre. Ezek olyan témák, amelyekkel már az európai parlamenti választáson alternatívát tudunk felmutatni mindenki számára.

Múlt héten egy Ön által jegyzett közleményben jelentették be, hogy a Jobbik Hadházy Ákos aláírásgyűjtése mellett támogatja az Európai Ügyészség magyarországi bevezetését szolgáló európai polgári kezdeményezést és csatlakozik az aláírásgyűjtéshez. Miért lenne fontos csatlakoznia Magyarországnak az Európai Ügyészséghez?

Jelen állás szerint a hatásköre kizárólag az uniós források felhasználására terjedne ki. Erről azért fontos beszélni, mert a Fidesz igyekszik úgy beállítani ezt a kérdést, mintha Magyarországnak az önrendelkezését akarnák csorbítani. Ez nem igaz! Az Európai Ügyészség csak az uniós támogatásokat tudja vizsgálni. Erre szükség is lenne, mert jelenleg a magyar ügyészség falaz a kormánynak az uniós pénzek ellopásához. Semmilyen érdemi fellépés nem történik a kormányzati korrupcióval szemben. Ha a következő hétéves költségvetési ciklusra (2021-2027 – szerk.) bevezetik az Európai Unióban a jogállami mechanizmust, akkor komoly forrásmegvonással szembesülhetünk, aminek magyar vállalkozások, települések láthatják majd kárát.

Ha már forrásmegvonásról beszélünk, akkor adja magát a téma, a lakástakarékok állami támogatásának rekordgyors megszüntetése.

Ebben az esetben is a fideszes tempóval szembesülhetünk. A saját érdekeiket úgy próbálják leplezni, hogy felépítenek egy hazug kommunikációs stratégiát. Hiszen valójában itt arról volt szó, hogy azok a honfitársaink jártak jól ezzel a konstrukcióval, akik például lakásfelújításra vették igénybe.

Egyáltalán nem igaz az a fideszes érvelés, hogy itt elsősorban úszómedencék és szaunák épültek volna.

Valószínűnek tartom: emögött is valami olyan korrupciós szándék állhat, hogy ami a helyébe érkezhet, az majd egy erősen fideszes kötődésű konstrukció lesz, aztán ezt is úgy fogják előadni, hogy a családok otthonteremtése szempontjából milyen fontos és jó lépésről van szó.

A parlamentben nem tudták megakadályozni a kormánypárti akaratot, közben a pártpolitika megújulását úgynevezett ellenállókként képzelik el és készülnek az október 23-i rendezvényükre. Mit lehet erről tudni?

Nyolcéves parlamenti munka után azt látom, hogy persze szakbizottsági szinten el kell mondani az álláspontunkat, meg kell tenni mindent az Országgyűlésben annak érdekében, hogy átmenjen a véleményünk, de igazából a Fidesz azt visz át a törvényhozáson, amit csak szeretne. Tehát a lehetőségeink meglehetősen korlátozottak, ezért sokkal inkább van keresnivalónk az utcán, minél több embert megszólítva és magunk mellé állítva. Az október 23-i rendezvényünkre is egy ilyen hozzáállással készülünk, de a részletekről majd ott lehet többet megtudni. Minden tisztességes honfitársunkat várjuk. Nem kizárólag azokat, akik egyértelműen jobbikosok vagy akik minket támogattak, hanem azokat is, akik a jelenlegi helyzetet elkeserítőnek tartják, komoly kritikáik vannak és szeretnének részesei lenni ennek az ellenállásnak.

A szerző további cikkei nyomon követhetőek a Facebook-oldalán is. Kövesd Te is!