Egy nap leforgása alatt hét bank emelte meg a hitelkamatait februárban, a változások pedig a lakáshitelek és a személyi kölcsönök árazását is érintették – erre mutat rá a Bank360.hu szerdán megjelent összefoglalója.
Megjegyzik, általában a hónap elején teszik közzé az aktuális kamatkondícióikat, de ez a sorozatos kamatemelések miatt az elmúlt hetekben már hóközi módosításokba is átcsapott.
Folytatódik a szigorítási ciklus, ismét megemelte a jegybanki alapkamatot az MNB
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 50 bázisponttal 2,90 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot, és ugyanekkora mértékben emelte a kamatfolyosó két szélét is keddi, kamatdöntő ülésén - számolt be az MTI. A azt írja, hogy a lépés illeszkedik az eddig bejelentett szigorítási ciklusba, ugyanakkor a legtöbb elemző 30 pontos emelést várt.
Az Erste Bank fogyasztóbarát személyi kölcsöne februártól kismértékben, 0,14–0,17 százalékponttal drágult, így 14,40 és 14,61 százalékos ügyleti kamattal lehet számolni.
Az MKB Banknál elérhető
- Mosoly személyi kölcsön ügyleti kamata jelentősen, az eddigi 12,99 százalékról 22,49 százalékra emelkedett, ami 9,50 százalékpontos emelkedést jelent. Ezen feltételekhez legalább nettó 100 ezer forintos jövedelmet kell igazolni.
- Szintén jelentős mértékben drágult a már 150 ezer forintos nettó jövedelemmel elérhető személyi hitel: 8,99 százalékról 17,99 százalékra, ami 9 százalékpontos drágulásnak felel meg.
- A magasabb, nettó 350 ezer forintos jövedelemmel elérhető személyi kölcsön 4 százalékponttal lett most drágább: a kamat 6,99 százalékról 10,99 százalékra emelkedett.
- A legkedvezőbb, 6,99 százalékos ügyleti kamat eléréséhez legalább nettó 600 ezer forint jövedelem szükséges – korábban ez a jövedelemsáv nem szerepelt a feltételek között.
Emellett változott a banknál a fogyasztóbarát személyi hitel kamata is: 10,99 százalékról 11,99 százalékra. Itt megszűntek a jövedelmi sávok.
A Budapest Bank 5 éves kamatperiódusú lakáshiteleinek az ügyleti kamata ugyancsak emelkedett, 0,40–0,55 százalékponttal. A MagNet Bank jelzáloghiteleinek kamata az öt- és tízéves kamatperiódusnál egyaránt 0,90 százalékponttal nőtt.
Az OTP Bank a szabad felhasználású jelzáloghiteleknél hajtott végre 0,50 százalékpontos emelést, a kamatperiódus hosszától függetlenül. Februártól
- 9 százalék feletti ügyleti kamatra számíthatnak azok, akik 7 millió forint alatti hitelösszeget vesznek fel,
- fix 10 éves kamatperiódus esetén 9,25 százalék,
- fix 20 éves kamatperiódus esetén pedig 9,35 százalék az ügyleti kamat.
Magasabb hitelösszeg választása esetén:
- 7-13 millió forint között 8,75 és 8,85 százalék,
- 13-31 millió forint között 8,50 és 8,60 százalék,
- 31 millió forint felett pedig 7,85 és 7,95 százalék az ügyleti kamat.
A Raiffeisen Bank jelzáloghitelei szintén drágultak, érdekesség azonban, hogy a változás után a kiszámíthatóbb, 10 éves kamatperiódusú kölcsönök kamata alacsonyabb (6,54 és 8,54 százalék), mint az ötéves kamatperiódusú hiteleké (6,74 és 8,74 százalék). Ez a lakáscélú hitelekre és a szabad felhasználású konstrukciókra is érvényes.
- 6 hónapos kamatperiódusnál a drágulás mértéke 0,28 százalékpont, így 4,37 százalékról 4,65 százalékra emelkedett,
- 5 éves kamatperiódusnál a drágulás mértéke 0,35 százalékpont,
- 10 éves kamatperiódusnál a drágulás mértéke 0,15 százalékpont,
- fix kamatozás választása esetén a drágulás mértéke 0,35 százalékpont.
A Takarékbank is módosította a jelzáloghitelek ügyleti kamatát, ami a fogyasztóbarát lakáshitelekre hatott ki.
- Ötéves kamatperiódusnál a változás mértéke 0,14 százalékpont volt, így az ügyleti kamat 7,76 százalékról 7,90 százalékra emelkedett, míg
- 10 éves kamatperiódusnál ez 0,17 százalékpont, ezzel az ügyleti kamat 7,94 százalékról 8,11 százalékra nőtt.
- A fix kamatozású konstrukció kamata pedig még ennél nagyobb ütemben, 0,25 százalékponttal emelkedett: 8,06 százalékról 8,31 százalékra.