Az ellenzéki képviselő szerint a kormány durván becsapta az egészségügyi szakdolgozókat, mikor azok a Semmelweis-napon, július 1-én demonstráltak. Dr. Lukács elékeztetett arra, hogy az egészségügyi szakdolgozók úgy tudták, hogy a béremelésük teljes egészében alapbéresítve lesz, ezt az egészségügyi államititkár beígérte július elsején.
Zombor Gábor egészségügyi államtitkár korábban kormánydöntésre hivatkozva azt közölte, hogy júliustól az alapbérbe építve emelkedik az orvosok és szakdolgozók mozgóbére. Zombor Gábor elmondta, az idei mozgóbéremelésre 5,3 milliárd forintot fordítanak, jövőre – egész évre – 13 milliárd forint áll rendelkezésre erre a célra.
A tüntetés másnapján, miután a szakdolgozók elvonultak az utcákról, olyan kormányrendeletet hozott a kormány amiben az ígértekkel szemben, az alapbérbe nem épültek be a bérkiegészítések.
Zombor elhíresült kijelentése az volt, hogy
“önöknek mindenben igazuk van”,
Lukács szerint úgy fogalmazott, hogy ezek szerint ebben is változott az egészségügyi miniszter hozzáállása. Érdekesnek találta, hogy a kormány korábban 15,8 milliárdot ígért be az idei bérfejlesztése, majd ez 5,3 milliárdra változott, ráadásául nem is lett alapbéresítve. Szerinte ezzel a kormány az egészségügyi szakdolgozókat semmibe vette, megalázta, dühöt és bosszússágot okozott.
A mérsékeltebbeknek ezután elég lenne az, amit a szakszervezetek kértek: a kormány magyarázata. A Jobbik azonban nem magyarázatot, hanem bocsánatot követel. Hiszen az egészségügyi miniszter nem csak megalázta, hanem le is nézte az egészségügyi szakdolgozókat. Úgy ült le velük egy asztalhoz, hogy tudta nem tartja be az ígéreteket.
Lukács szerint a magyar egészségügyi érdekképviseleti szervezeteknek, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamarának (MESZK), Egészségügyi Akciószövetségnek egységesen kell fellépnie, nincs külön út, mert csak így tudnak hatékonyan fellépni, a kormányra nyomást gyakorolni. Folytatni kell az ápolói tavaszt, az ápolói nyarat, az ápolói őszt.
A jobbikos politikus követeli, hogy az említett 5,3 milliárd forint ismételt forrásbevonással épüljön bele az alapbérbe. Lukács elmondta, hogy a bérfejlesztés így is csak az ágy melletti dolgozókat érinti, nem pedig a 60-70 ezer dolgozót. A kormány nem mondhatja, hogy bizonyos üzleti körök járatják le az egészségügyet, hiszen maga a kormányzat teszi ugyanezt. A Jobbik azt akarja, hogy ami a tárgyalóasztalon megszületik, abból legyen ténylegesen kormányrendelet.