Biztonságpolitikai szakértő: iparág az illegális bevándorlás

Sok-sok milliárd eurós bevétel.

A szakértő az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában megjegyezte, hogy Udo Ulfkotte A menekültipar című új könyvében tényekkel bizonyítva írt arról, hogy csak Németországban évente nagyjából 140 milliárd eurós hasznuk van azoknak, akik a migrációs iparágban részt vesznek. Vannak a beérkező migránsok, a szolgáltatók, akik szállást, ételt biztosítanak és az állam, amely ezt finanszírozza.

Háttérben, de nem némán

Lapunknak nyilatkozva Udo Ulfkotte elmondta: "rengeteg e-mailt kapok a választóktól arról, hogy már nem hajlandók azokra a pártokra szavazni, akik leszólják a könyveimet. Ráadásul olyan új pártok jelennek meg nálunk, mint például az Alternatíva Németországnak (AfD), valami tehát végre változik Németországban".

 

Földi László kiemelte: már egy éve beszélünk arról, hogy Európa határait meg kell védeni, de mivel ez nem történt meg, nem százezer migráns érkezésével kell még számolni, hanem sok millióval. Ők érkezhetnek a Közel-Keletről, Afganisztánból, és mindezeken felül Afrikából tízmilliók is elindulhatnak - fejtette ki a szakértő. Mivel Európa határai nincsenek kellően védve, ezért ők akadálytalanul jöhetnek, függetlenül attól, hogy segítik-e őket az embercsempészek vagy sem - tette hozzá.